Csak felnőtteknek szóló tárlatvezetésen tárulnak fel a magyar arisztokrácia titkai
2017. február 10. 13:44 MTI
Valentin-nap alkalmából különleges, felnőtteknek szóló tárlatvezetéseket tartanak a gyulai Almásy-kastélyban, a várban pedig a reneszánsz szerelemre és a korabeli párválasztási és esküvői szokásokra fókuszálnak február 10. és 19. között - tájékoztatott az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.
Korábban
Fábián Tamás elmondta, hogy az Így szerettek elnevezésű programsorozaton a kiállítóhelyek tárlatvezetői hatszáz évet idéznek fel és az arisztokrácia hálószobatitkaiba engednek betekintést. A várbeli előadások a 16., míg a kastélybeliek a 18. és 19. század szokásait mutatják be. Kiderül például, hogy Almásy Dénes feleségének a nagyanyja, Zichy Karolina 1847 márciusában házasságon kívül lánygyermeket szült Batthyány Lajosnak. Az asszony, akit kora egyik legszebb nőjének tartottak, később az emigrációban Klapka Györggyel élt együtt - avatott be a történetekbe Fábián Tamás.
A kastélyban a délután négykor induló tárlatvezetések a szerelemről és házasságról szólnak, a 17 órakor kezdődő tárlatokat viszont kifejezetten csak 18 éven felülieknek ajánlják. Erre az időre a gyerekek számára filmvetítéseket szerveznek - mondta a kommunikációs vezető. A rendezvénysorozatban az Erkel Ferenc Emlékház is részt vesz, ott a Himnusz zeneszerzőjének szerelméről és házasságáról mesél a tárlatvezető.
Fábián Tamás közölte, kiegészítő programokat is kínálnak: a várban rendszeresen rendeznek solymászbemutatót, életre kel a kovácsműhely, és korhű ruhákba lehet öltözni. A kastélyban arra biztatják a látogatókat, hogy a pénztárban megvásárolható, kézzel írt levelet az állandó kiállítás különböző pontjain "fejezzék be" 19. században használt íróeszközök segítségével. A viaszpecséttel lezárt borítékot fel is lehet adni az ajándékboltban. A kávézóban pedig korhű ruhákban fotózkodhatnak a szerelmes párok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap