Csak adócsalásért tudták elítélni Chicago rettegett mafiiózóját, Al Caponét
2024. január 25. 09:05 Múlt-kor
77 éve, 1947. január 25-én halt meg Al Capone, a történelem talán legismertebb gengsztere. A prostitúcióból, szerencsejátékból és – legfőképpen – illegális szeszcsempészetből meggazdagodó maffiavezér nevéhez emberek százainak halála köthető. A gengszter rendelte el többek között a maffiatörténelem egyik legaprólékosabban kitervelt és szinte tökéletesen végrehajtott leszámolását, a Valentin-napi mészárlást, ám a sors fintora, hogy ennek ellenére csak adócsalásért tudták börtönbe zárni.
Korábban
A tanárverő
Alphonse Gabriel Capone 1899. január 17-én született Brooklynban, egy nápolyi bevándorló család kilenc gyermeke közül negyedikként.
Bár az ifjú Al szerető családban nőtt fel, már az iskolában is komoly gondok voltak a magatartásával. A katolikus iskolába járó fiú már 14 éves korában kénytelen volt befejezni tanulmányait, miután egyik tanárnőjének bántalmazása után kicsapták az iskolából.
Al ezután szinte bármilyen munkát elvállalt: volt többek között édességboltban eladó és lőszergyári alkalmazott, de bowlingpályán is dolgozott, egy kocsmában pedig csaposként tevékenykedett.
Az arcán lévő sebhelyet – amelyről becenevét is kapta – itt szerezte egy verekedés során. Időközben egyre közelebb került a szervezett bűnözéshez.
Megismerkedett a székhelyét nem sokkal később Chicagóba áthelyező maffiavezérrel, Johnny Torrióval, aki magával vitte a „szeles városba” az immár nős, de még mindig csak húszas évei elején járó fiút.
Az addig elsősorban a szerencsejátékban és prostitúcióban utazó szervezett bűnözők számára éppen ezekben az években köszöntött be a kánaán: az 1919-ben ratifikált és 1920. január 16-án életbe lépett 18. alkotmánykiegészítés, valamint az azt konkretizáló, 1919 októberében elfogadott Volstead-törvény az Egyesült Államok egész területén megtiltotta az alkoholos italok előállítását, forgalmazását és behozatalát.
Bár a törvényt módosították, a lakosság mentalitását és szokásait nem tudták megváltoztatni. Emberek milliói jutottak illegális úton sörhöz, borhoz, ginhez és whiskyhez.
Semmi sem állíthatta meg a szeszcsempészet villámgyors terjedését. Az alkoholcsempészet Észak-Amerika legkifizetődőbb üzletévé vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.