Huszonöt éve startolt Farkas Bertalan
2005. május 26. 14:45
Egyhetes ünnepségsorozattal emlékeznek a szovjet-magyar űrpáros, Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan startjának 25. évfordulójára.
Az első magyar űrhajós 1980. május 26-án startolt, és június 3-án érkezett vissza a Földre. Negyven jelentkezőből választották ki azt a négy űrhajós-jelöltet, aki egy hónapos csillagvárosi tesztsorozaton vett részt 1978. januárjában. `Az utolsó rosta után ketten maradtunk Magyari Bélával` - idézte fel a kezdeteket Farkas Bertalan a Népszabadságnak.
"Repültem volna én az amerikaiakkal is, ha lehetővé teszik, de nem tették" - mondta. Az első, emberrel végrehajtott űrutazás óta eltelt több mint negyven évben 434 ember járt az űrben. Farkas Bertalan alapító tagja lett az 1985-ben Párizsban megalakult Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének, hat évig elnökségi tagként segítette a szervezet munkáját. 47 éves korában nyugdíjazását kérte az idén 56 éves dandártábornok.
Azóta az üzleti életben tevékenykedik: egy légi áruszállítással foglalkozó céget - amelynek résztulajdonosa - próbál minél jobb helyzetbe navigálni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap