Térképen a lepra terjedése
2005. május 24. 12:00
A lepra elterjedésének térképe
A Pasteur Intézet kutatói a leprát okozó Mycobacterium leprae baktérium - öt kontinens 21 országából összegyűjtött - 171 példányán végeztek el genetikai vizsgálatot. Ennek során olyan pontmutációkat kerestek a DNS-mintákban, melyek segíthettek az organizmus fejlődésének visszakövetésében. Az analízis során kiderült, hogy ezek elég ritkák, így a lepra-baktérium viszonylag stabilnak számít, és alig változhatott meg az évszázadok során. Végül négy különböző típusú mutációt azonosítottak, melyek alapján felvázolták a lepra elterjedésének térképét.
A kutatók szerint a "kettes-típusú" baktérium a legritkább és legrégibb variáns, eredet-területei Kelet-Afrika és Középső-Ázsia kis térségében találhatók meg. Az egyes-típusú baktérium Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben található meg, és minden jel szerint ez a kelet felé elterjedt variáns. A hármas típus Európában, Észak-Afrikában és Amerikában található meg, és ez a nyugat felé terjedő variánsból származik. Végül pedig a legfiatalabb, és legaktívabb típus a négyes, mely Nyugat-Afrikában található meg.
Mivel a lepra négyes típusa jóval közelebb áll a hármashoz mint az egyes és kettes típusokhoz, így valószínűsíthető, hogy európaiak vagy észak-afrikaiak vihették a kórt Nyugat-Afrikába, mielőtt az a rabszolga-kereskedelemmel átjutott volna az Atlanti-óceánon. A kutatásban résztvevő Dr. Stewart Cole nyiltan kimondja "a kolonializmus a világ egészségi állapotára volt a legrosszabb hatással".
Mostanáig úgy gondolták, hogy a lepra eredetileg Indiából származik, és Nagy Sándor indiai hadjáratáról hazatérő görög katonák hurcolták be Európába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.