Túlélők mesélnek a gulágról
2005. május 9. 10:10
A nyolcvanas évek végén Sára Sándor tizennégy részes interjúsorozatot készített azokkal, akik a II. világháború után estek szovjet fogságba, és csodával határos módon egy idő után hazakerültek. Hétszázezer ember járta meg a szovjet lágereket. A visszatértek többségének sorsa a túlélés csodája.
Korábban
A Terror Háza Múzeum kedden ünnepélyesen fogadott egymilliomodik látogatója Selmeczi László, 37 éves bodrogi történelemtanár, aki a MALÉV jóvoltából 2 fő részére repülőjegyet nyert.
Sára Sándor filmjének ősbemutatója a Terror Házában
Sára Sándor Nehézsorsúak című interjúsorozatának ősbemutatóját ma tartják a budapesti Terror Háza Múzeumban; a 14 részes dokumentumfilmben az egykori szovjet kényszermunkatáborokat megjárt túlélők vallanak sorsukról.
A malenkij robotról nyílik kiállítás a Terror Házában
`Az áldozatoknak is van arca, ahogy a tetteseknek is` - mondta az MTI-nek Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója abból az alkalomból, hogy ma nyílik `A Magyar Tragédia 1945` című időszaki kiállítás.
Soós Miklós |
A sorozat harmadik része Soós Miklósról szól, akit 1945-ben először tíz, majd két év múlva húsz év kényszermunkára ítélték. Nem ismerte el bűnösségét, mégis tíz esztendőt töltött a lágerban. Változást és reményt sorsában csak a Sztálin halála utáni politikai enyhülés hozott. 1956 tavaszán került haza, és csak nagyon nehezen kapott munkát. A politikától egy életre távol tartotta magát, de azért harcolt az igazáért. Hat esztendőn át minden évben írt egy levelet Brezsnyevnek. Minden évben kapott választ is, de csak 1972-ben rehabilitálták. A Soós Miklósról szóló dokumentumfilm május 9-én 20.00-kor a Duna Televízióban látható.
A dokumentum-sorozat díszbemutatójára 2005. május 10-én 18.00 órakor kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínház Fábri termében. Sára Sándor 14 részes filmeposzából két részt láthatnak: az Oloffson Károly (Placid atya) és Beleznay Rozália sorsát bemutató részeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap