Turisták veszélyeztetik Hadrianus falát
2005. április 14. 11:11
Az angol régészek és szakértők most attól tartanak, hogy a turisták által okozot erózió könnyen tönkreteheti Hadrianus falának maradványait.
Korábban
Római geopolitika Az angol-skót határon 7 millió fontot költenek az egykori Britannia határának felélesztésére. A tervek szerint a Hadriánusz fal környezetében újra egy olyan határrégió jöhet létre, mely fenntartható kapcsolódást jelent kelet és nyugat, város és vidék, helyi közösségek és turisták érdekei között. |
Bár a Hadrianus Fal a program lezárása óta újra lezárt terület, továbbra is szerepel az UNESCO veszélyeztetett listáján, mert a szervezet szakértője, Peter Fowler szerint "Semmi sem történt, hogy megállítsák az eróziót."
A 74 mérföld hosszú Fal a Tyne & Wearben található Wallsendtől a cumbriai Solway torkolatáig (Bowness-on-Solway) húzódik. A Hadrianus császár által 122-ben építtetett védőfal mellett erődök maradványai, és egyéb veszélyeztetett régészeti értékek is találhatók, ám a szakértők szerint ugyanilyen veszélyeztetett a fal melletti élővilág is. "A károsodás azonban nem visszafordíthatatlan, és a megfelelő eljárások alkalmazásával a jövőben mindezeknek talán elejét vehetjük" - mondta el Fowler.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.