Egymás után tárulnak fel Agnés Sorel titkai
2005. április 6. 10:09
Agnés Sorel, VII. Károly francia király szeretője higanymérgezésben halt meg - de vajon megmérgezték a szép hölgyet?
Korábban
VII. Károly francia király kedvesét, Agnes Sorelt korának legszebb asszonyaként ismerték. Amikor 28 éves korában meghalt, rögtön arról kezdtek pletykálni, hogy gyilkosság áldozata lett. Most holttestének exhumálásával és DNS-vizsgálatával próbálják meg kideríteni a halál pontos okát.
A pucér keblek aranykora
A 17. századi angol asszonyok, királynőktől az utcanőkig, gyakran hordtak olyan ruhát, mely fedetlenül hagyta az egyik vagy akár mindkét mellüket - derül ki egy mentalitás-történeti kutatásból, mely a kor populáris kultúráját, azon belül is a népszerű ballada-illusztrációkat elemzi.
Tavaly megnyitották az akkor 555 éve halott "koronázatlan királynő" sírját a nyugat-franciaországi Loches-ban, hogy 18 különböző laboratóium részvételével megpróbálják kideríteni halála okát. Mint Philippe Charlier paleopatológus a hétvégén bejelentette, annyit sikerült tisztázni, hogy Sorel 1422-1426 között született, szőke volt, és életében három gyereket hozott világra. Az korábban is ismert volt, hogy a hetedik hónapban állapotos volt, amikor 1449-ben elhunyt. Szakértők azért is valószínűsítik a gyilkosságot, mert férges megbetegedéssel küzdött, s akkoriban ennek kezelésére - valamint a szülési nehézségek enyhítésére is - alkalmaztak gyógyszerként higanyt. Ezért nem lett volna nehéz neki egy nagyobb adagot beadni, de tévedést nehéz elképzelni, mivel a pontos adagolást jól ismerték.
Rendőrségi szakemberek a megfelelő számítógépes programmal rekonstruálták Agnés Sorel arcát, s abban Jehan Fouquet Fiatal nő gyermekkel című, Antwerpenben lévő képére ismertek, amely egy nőt ábrázol meztelen kebellel, koronával és egy meztelen fiúval. A királyi szerető földi maradványait szombaton helyzeték végső nyugalomra Loches templomában, s a ceremónián megjelent az Orléans, valamint a Bourbon-Parma hercege is, akik mindketten Agnés Sorel leszármazottai.
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.