Internetre került az amerikai alkotmány egyik atyjának levelezése
2005. március 30. 10:21
Az `Alkotmány atyjának` is nevezett James Madison leveleinek kiadására hosszú huzavona után, komoly közéleti nyomásra került sor.
Az Amerikai Kongreszusi Könyvtár egyik aloldalán március közepe óta érhető el a James Madison Papers nevet viselő gyűjtemény, melyben nagyjából 12000 oldalnyi levelezés található meg digitális formában. Az eredeti levelek fakszimiléi mellett tanulmányozhatók azok átírt szöveges verziói is. A Kongresszusi Könyvtárban megőrzött levelek közül némelyiket különleges kóddal írták meg, így ezek esetében a magyarázatok a desifrírozást segíthetik. Ilyenek többek közt a Thomas Jefferson elnöknek megírt levelek is, akinek elnöki terminusa alatt Madison külügyminiszterként (1801-1808) szolgált.
Az internetes gyűjteményben ott vannak még Madisonnak az alapító atyákhoz, így például George Washingtonhoz, Alexander Hamiltonhoz és James Monroe-hoz írt levelei is. Különösen érdekesek például az 1787-es alkotmányozó konvención írt jegyzetei, ahol nyomon követhetők az alkotmány megszövegezésének lépései is, illetve némileg később elolvashatók a ratifikáláskor feljegyzett gondolatai is.
Az egyik levél |
A dokumentumok közt egyedi ritkaságok is fellelhetők. Ilyen például a Jefferson által 1776-ban megszövegezett Függetlenségi Nyilatkozat egyik első és eredeti példánya is, melyben a nyilatkozat még komoly kirohanást intéz III. György ellen,- hogy az leállítsa a rabszolga-kereskedelmet- ám ezt (és még sok más apróságot is) a Kongresszus Jefferson nagy bánatára töröltette a szövegből.
A levelek a kutatók és más érdeklődő olvasók számára már régóta elérhetők, ám azokat eddig csak Washingtonban lehetett tanulmányozni, most azonban mindenki szabadon böngészhet a levelek közt. Azonban nem ez az egyetlen ilyen online közzétételi munka: jelenleg további 22 elnök személyes levelezési anyagát digitalizálják, így nemsokára azok is interneten olvashatók lesznek majd. Hamarosan tehát Madison mellett Washington Jefferson, és Lincoln feljegyzései gazdagítják majd az "Amerikai Emlékezetnek" nevezett, jelenleg közel 10 millió digitális oldalra rúgó gyűjteményt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap