Kiadják a Sztálin által rendelt Hitler-életrajzot
2005. március 22. 12:28
Egy brit kiadó titkos Hitler-életrajzot készült megjelentetni több európai országban is. A Sztálin magángyűjteményében megtalált életrajz a kiadó szerint a Führer komornyikjának és egy SS-tiszt moszkvai kihallgatási jegyzőkönyvei alapján készült. A korábban megjelent részletek azonban hamisítványnak bizonyultak.
A Sztálin megrendelésére elkészült titkos Hitler-életrajz hamarosan megjelenik Angliában is - közölte a John Murray Kiadó a Reuters-szel. A szovjet diktátor utasítására megírt `Hitler-könyv` 1949. decemberében kerülhetett Sztálin kezébe, miután a korlátozott példányszámban kinyomtatott munka kikerült a nyomdából. Ennek létezéséről azonban máig nem tudtak, így ismeretlenül hevert Sztálin magángyűjteményében, egészen amíg Matthias Uhl történész 2004-ben itt folytatott kutatásai közben rá nem bukkant.
"1965-ben szintén titkosan az életrajz második kiadása is elkészült, ám az egy másik archívumba került, így azt most arra használjuk fel, hogy igazoljuk vele az első kiadás eredetiségét" - nyilatkozta a könyvkiadó. A közlemény szerint a könyv Németországban idén márciusban, míg Angliában 2005. novemberében jelenik majd meg.
A könyv alapját Hitler két közeli beosztottjának - Heinz Linge komornyiknak, és Otto Guensche SS-tisztnek moszkvai kihallgatási jegyzőkönyvei adják. Mindketten közel 10 éven át dolgoztak Hitler mellett, egészen addig, amíg a szovjet csapatok Hitler bunkerében a diktátor holttestének elégetése után fogságba nem ejtették őket.
"Sztálin azért rendelte meg a könyv elkészítését, mert meg akarta érteni Hitler gondolkodását, és biztos akart lenni abban, hogy tényleg öngyilkos lett" - jelent meg a kiadó nyilatkozatában. "Az életrajz lenyűgöző és hatásos kordokumentum, mely különlegesen narratíivitással és meghökkentő részletek felvillantásával enged bepillantást az eseményekbe" - mondta el a John Murray Kiadó igazgatója, Gordon Wise. "Hitler mindig is az érdeklődés tárgya marad, ám ebben a könyvben különösen a láthatatlan, de jelen lévő sztálini figyelem megléte az érdekes."
A Stern magazin korábban már megjelentetett egyes részleteket az állítólagos Hitler-naplóból, ám ezek később hamisnak bizonyultak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.