Helyreállítják a hunok fővárosát
2004. április 20. 10:00
De hol vannak a hunok?
Isten ostora |
Történelmi ismereteink szerint - folytatja a China.org - ez az erős, bátor nép folyamatos csatározások közepette a mai Kína északkeleti és északnyugati vidékei felé vándorolt az i. e. 3. századtól az i. sz. 5. századig. Jelenlétükkel nem csak a Selyemút kereskedelmi forgalmát veszélyeztették, de komolyan fenyegették az ország belsejének erős, feudális országait is.
A Csin-dinasztia első császára az ország egyesítése után birodalmi katonasággal vette űzőbe a hunokat, majd felépíttette a csodálatos kínai Nagy Falat. A rákövetkező években a kínai dinasztiák közötti kapcsolat egyre erősödött, a hunok egy része pedig beolvadt a hanok közé. Mások Közép-Ázsiába vándoroltak, de voltak, akik eljutottak egészen Európáig is. A 6. századra a hunok megszűntek önálló népnek lenni, csoportjaik más népekbe olvadtak be.
"A három-négyszáz éven át tartó, folyamatos háborúskodás után a hunokat külső és belső feszültségek is gyengítették. Rabszolgaságra alapuló birodalmuk végül elbukott" - mondta Zhou professzor. "A vereséget szenvedett hunok 89 és 91 között észek felé, a Don és a Volga völgyei felé indultak" - mondta Lin Gan professzor, a Belső-Mongóliai Egyetem munkatársa. "A gótokat követve a hunok is eljutottak Róma falai alá. Az 5. században az Attila vezette hunok a Duna partján alapítottak birodalmat, s ez a birodalom igen nagy jelentőségű volt az európai történelemben" - idézi a kínai újság Lin professzort.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Hétévesen lépett először színpadra Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”
- Szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját a fiatal Marie Antoinette
- Nem lelte meg a boldogságot második házasságában Szendrey Júlia
- Írásait álnéven publikálta a matematikában rendkívül tehetséges Ada Lovelace
- Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Üldözötteket mentett férjével a világháború idején Nemes Nagy Ágnes
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.