Helyreállítják a hunok fővárosát
2004. április 20. 10:00
Fásítás a sivatagban
Attila érmén |
Tongwan városának nem csak az épített értékeit akarják helyreállítani, hanem természeti környezetét is. Ezért a Sanhszi Egyetem és a Loess-fennsíki Erdőtelepítés Japán Egyesülete közös programot indított a terület újrafásításáért. Két évnyi terepmunka és előtanulmányozás után 2002 tavaszán kezdték meg egy erdőtelepítési központ létrehozását az egykori város területén. A munka menetét és céljait a tavaly szeptemberben tartott, első Tongwan Város Helyreállításáért Nemzetközi Fórumon határozták meg.
"Az utóbbi években - részben állandó, részben vándorló dűnéken - megindult a fatelepítés az egykor kopár sivatagi tájon. A természeti környezet fejlesztésével egyre több látogatót tudunk majd a helyszínre csábítani, akik előtt feltárulhat Tongwan ökológiai, földrajzi, régészeti és néprajzi értéke" - nyilatkozta Zhu Shiguang, az Ősi Fővárosok Kínai Társaságának elnöke. A Társaság aktív résztvevője Tongwan újraerdősítésének.
Légifelvételek és próbaásatások bizonyítják, hogy Tongwan összességében és egyes díszítőelemeiben is különbözik a Középső Síkságnak (a feudális Kínának a Sárga-folyó középső és alsó szakasza mentén elhelyezkedő, fő területeinek) a tipikus fővárosaitól. "Tongwan egyedi építészeti motívumai hazai és külföldi kutatók figyelmét is magukra vonták" - mondta Xing Fulai, a Saanxi Régészeti Intézet munkatársa, az északi és déli dinasztiák (a 386-589 közötti kor) szakértője.
"A helyhatóság szeretné elérni, hogy a terület váljon hivatalosan is a világörökség részévé. Már elkészült Tongwan helyreállításának programja, és teljes gőzzel folyik a kutatómunka, mely arra ad majd választ, hogyan lehet a legjobban konzerválni a hely régészeti értékeit" - mondta Xing. "Tongwan az egyetlen hun főváros, amely épségben maradt ránk. Megőrzésével és kutatásával talán arra a kérdésre is választ kapunk, miért tűnt el ez a hatalmas, nomád nép oly hirtelen, kb. 1000 évvel ezelőtt."
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.