Tutanhamon nem erőszakos halállal halt meg
2005. március 8. 15:01
Tutanhamon fáraót nem ütötték agyon, viszont még mindig nem tudni, miben is halt meg - állapította meg az a tudóscsapat, amely háromdimenziós röngtenvizsgálatokat végezhetett el a fiatalon elhunyt fáraó múmiáján.
Korábban
Negyed óra alatt 1700 röntgenfelvétel
készült |
Az eredményeket ma délelőtt adták át Zahi Hawassnak, az Egyiptomi
Legfőbb Régészeti Hatóság vezetőjének.
A komputer-tomográfiai vizsgálat során 1700 felvételt készítettek Tutanhamon
földi maradványairól. A vizsgálatot Madiha Khattab, a Kairói Egyetem
Orvostudományi Karának dékánja vezette, s hat egyiptomi, két olasz és egy
svájci kutató segítségével két hónapon keresztül elemezte a képeket.
A viszgálat során nem találtak egyetlen olyan nyomot sem, amely arra utalt
volna, hogy a fáraó halálát fejsérülés okozta volna. Egy 1968-ban
röngten-sugarakkal készített felvétel két csonttöredéket mutatott a tarkó
magasságában, és ebből következtettek sokáig arra, hogy Tutanhamont egy fejére
mért csapással ölték meg.
A mostani felvételek azonban a kutatók szerint egyértelműen azt bizonyítják,
hogy ezeket a sérüléseket a koponyacsontok a mumifikálás során szenvedték el.
Az CT-eredmények cáfolják azt a korábbi véleményt is, mely szerint Tutanhamon kocsibaleset következtében hunyt el. Azt viszont a csapat tagjai nem tudták egyhangúlag eldönteni, hogy elfertőződött combsérülés végzett volna vele, vagy sem.
Hawass a sajtónak elmondta: a vizsgálatból kiderült, hogy Tutanhamon nem szenvedett született gerincbetegségben. A 19 évesen, 3357 évvel ezelőtt meghalt fáraó kb. 170 centiméter magas lehetett, és bár törékeny testalkatú volt, maradványai nem árulkodnak sem alultápláltságról, sem pedig fertőző betegségekről. Edward Egarter, a tudóscsapat tagja szerint megdőlt az az elmélet is, hogy gyorsan és rosszul balzsamozták be. A fej elemzésénél kiderült, hogy legalább ötféle gyantát használtak konzerválására, ez pedig nem sietségről árulkodik. "A Tutanhamon-ügy lezárult. Többé senki sem zavarja a király nyugalmát" - jelentette ki Hawass.
A fáraó halálának okát azonban továbbra is homály fedi. A tudósok a gyilkossági eszközök közül csupán a mérgezést nem tudták kizárni, ennek azonban a nyomait immár lehetetlen kimutatni. Most már csak a fiú arcvonásainak rekonstruálása van hátra, amely májusban lesz kész, és Brando Quilicinek, a National Geographic számára készült dokumentumfilmjéből megismerheti a a világ.
Tutanhamon, akinek mesés kincsekkel teli sírját az aranymaszkos múmiával együtt 1922-ben találta meg Howard Carter brit régész az egyiptomi királyok völgyében, kr. e. 1362-ben lépett gyermekként trónra, apja, a vallásreformot, a Aton napisten monoteisztikus kultuszát bevezető Ehnaton fáraó után. Tutanhamon alig tízéves uralkodása alatt azonban a régi vallás hívei fokozatosan ismét hatalomra jutottak és visszaállították az ősi hagyományokat. A feltételezések szerint a főpapság tette el láb alól az útjában álló fiatal fáraót.
(Múlt-kor / MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap