Vatikáni régészek megtalálták Szent Pál sírját
2005. február 28. 12:21
Vatikáni régészek bejelentették, hogy a római Szent Pál Bazilikában nemrég megtalált rejtélyes kőkoporsó Szent Pálé.
A Catholic World News cikkében nyilatkozó Giorgio Filippi, a Vatikáni Múzeum régész-szakértője szerint a Szent Pál maradványait rejtő kőkoporsót a róla elnevezett bazilikában találták meg: `A nemrég feltárt sírt az első pápák és Theodosius császár (379-395) az apostol sírjaként őrizték, és így mutatták be a világnak` - mondta el Filippi.
A falakon kívüli Szt. Pál Bazilika |
Az ásatást az épület 19. századi tervrajzainak segítségével kezdték meg, ugyanis 1823-ban egy pusztító tűz után szinte teljesen újjá kellett építeni a templomot. Az első vizsgálatok során a régészek sikeresen rekonstruálták az eredeti templom alakját, melyet az i.sz. 4. században, 386-ban építettek. A tényleges ásatás a bazilika főoltára alatt vette kezdetét, és a Vatikán kutatói így jutottak el a kőszarkofághoz, mely az eredeti negyedik századi épület alapjainál található. Az itt talált síron a következő felirat látható: "Pál apostol, vértanú".
Filippi szerint ekkor meglepő módon senkinek sem jutott eszébe, hogy felnyissák a koporsót, ugyanis ha ténylegesen Szent Pál maradványait rejti, akkor később problémájuk is adódhatott volna ebből. Ám arról, hogy tényleg Pál fekszik-e a sírban, nincs kétsége, "ugyanis a bazilika volt a császárok zarándoklatának központja is; az emberek a világ minden pontjáról elzarándokoltak ide abban a hitben, hogy Pál ebben a Bazilikában nyugszik" - mondta el.
Filippi szerint a sír jobb hozzáférhetőségét biztosító feltárásról az egyház vezetőinek kell döntenie.
A Biblia nem részletezi Pál halálának körülményeit. A kutatók többsége szerint i.sz. 60 körül Nero császár uralma alatt fejezték le. A Katolikus Egyház másik nagy kiemelkedő személyiségének, Szent Péternek sírját a Szent Péter Bazilikában 1939 és 1941 között folyó ásatások során találták meg, ám azok hitelességét csak VI. Pál pápa ismerte el 1976. júniusában.
Valószínűleg Pál sírjának egyházi elismertetése is évtizedeket vesz igénybe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.