180 éve született Jókai Mór
2005. február 18. 11:03
Az író, a magyar romantikus próza kiemelkedő képviselője és akadémikus is volt.
Részt vett a politikai életben, elnöke volt a Petőfi Társaságnak és tagja az Országgyűlésnek. Ötvenéves írói jubileuma alkalmával száz kötetben adták ki műveit. Kétszer nősült, kétszer is színésznőt vett feleségül, kétszer is botrányt okozott: 1848-ban a 8 évvel idősebb Laborfalvy Rózát vette el, majd 1899-ben a több mint 50 évvel fiatalabb Nagy Bellát. - Irodalmunk legnagyobbjai közé tartozik. Széles olvasóközönséget nevelt, nemzeti regényt alakított ki, a XX. századi regényirodalomra is erősen hatott, így Mikszáthra, Bródy Sándorra, Krúdyra, Gárdonyira, Móriczra, Szabó Dezsőre. Életműve a társalgási nyelvet is erősen befolyásolta.
Romantikus regényei - például az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, a Szegény gazdagok, A kőszívű ember fiai, a Fekete gyémántok, Az aranyember, a Névtelen vár, a Rab Ráby, A lőcsei fehér asszony és a Gazdag szegények - máig a legolvasottabb könyvek közé tartoznak, s a történeteket sokszor meg is filmesítették.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.