Előkerült Sosztakovics ismeretlen műve
2005. január 20. 11:01
Dmitrij Sosztakovics eddig ismeretlen művét mutatta be Moszkvában a Borogyin Kvartett, amely jubileumi koncertjének keretében játszotta el a zeneszerző `Elégetett Vonósnégyesét`.
Sosztakovics 1964-ben fejezte be a 9. vonósnégyest, ám a szakmának tudomása volt a zenemű egy korábbi változatáról is, amelyet 1961-ben komponált, majd megsemmisített a szerző. Legalábbis erre engedett következtetni a zeneszerző levele, amelyben Sosztakovics új vonósnégyeséről ír barátjának. A komponista szerint elégette szerzeményét, mivel elégedetlen volt a darabbal - olvasható a NEWSru című orosz nyelvű hírportálon.
Sokáig mindenki biztos volt, hogy a kilencedik vonósnégyes eredeti változata valóban megsemmisült, míg nemrég a mű kézirata megkerült a zeneszerző családi archívumából. Roman Lebegyev orosz zeneszerző szerint, aki Sosztakovics feljegyzései alapján fejezte be az "Elégetett Vonósnégyest", könnyed, virtuóz zeneműről van szó. Ami a darabot bemutató együttest illeti, a hatvanadik "születésnapját" ünneplő Borogyin Kvartett fennállása alatt az afrikai kontinens kivételével bejárta az egész világot, s összességében 6000 koncertet adott. Az együttes bekerült az orosz Guiness Rekordok könyvében is, mint az ország legrégebbi vonósnégyese.
(MTI - Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.