Imámok és rabbik tartanak közös tanácskozást a világbékéről
2005. január 5. 13:24
Történelmi jelentősségű tanácskozáson vesznek részt zsidó és iszlám vallási vezetők Brüsszelben, hogy a vallási intolerancia ellen dolgozzanak ki konkrét terveket.
Több mint száz, többségében közel-keleti imám és rabbi érkezett Brüsszelbe a világ minden tájáról, hogy egy háromnapos konferencián konkrét akcióterveket foglamazzon meg a vallási erőszak és tudatlanság megszűntetéséről. A konferencia főszponzora a Hommes de Parole Alapítvány, melynek II. Albert belga és VI. Mohammed marokkói király is tiszteletbeli tagja.
A konferencián résztvevő Michael Melchior norvég főrabbi a Jerusalem Post számára elmondta "mindkét oldalon vannak vallási vezetők, akik erőszakra buzdítanak a hit nevében és ennek végre véget kell már vetni. Nem csak az iszlám vezetői bűnösök. Egyes rabbik férgeknek, patkányoknak nevezik a muzulmánokat és egy olyan parancsolatra hivatkoznak, miszerint minél több muzulmánt el kell pusztítani. Kétségtelen, hogy a totalitárius muzulmánok vezetői veszélyeztetik a világbékét, de a zsidóknak is harcolniuk kell a felbujtók ellen."
Izraeli oldalról She'ar-Yashuv Hacohen haifai főrabbi, Eliahu Bakshi-Doron egykori szefárd főrabbi, Avraham Sherman, a Tel Aviv-i rabbitanács tagja, Ya'acov Ariel Ramat Gan főrabbija és Dudi Zilbershlag, a Bakehila hetilap szerkesztője valamint a szegénység ellen kűzdő civil szervezet vezetője vesz részt a tanácskozáson. Az imámok között megtalálható Abdul Kareem Alzarba, a jeruzsálemi Sziklatemplom imámja, Dawoud Zini akkói imám, Talal Sedir sejk a vallásközi ügyek palesztin hatóságának képviseletében és Muhammad Zibdeh jeruzsálemi imám is.
Az alapítvány által szervezett 2002 januári alexandriai konferencia után, mely a palesztin-izraeli erőszak megszűntetésére koncentrált, a mostani brüsszeli tanácskozás az iszlám és a judaizmus közös értékeire helyezi a hangsúlyt - mondta el a norvég főrabbi. A közös értékek kölcsönös felismerésére szerinte azért is szükséges, mert "sok résztvevő rabbi még sohasem tapasztalta meg a muzulmán vezetőkkel folytatott igazi vallási párbeszéd erejét" - hangsúlyozta. Majd hozzátette "történelmi esemény egy ilyen konferencia megrendezése. Az elképzelések szerint a vallás olyan pozitív erővé válhat, mely megváltást hoz a világnak."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.