Nagy Sándor: a történész a film mögött
2004. december 1. 12:54
A Nagy Sándor életéről december elején a hazai mozikban is látható új történelmi film történésze szerint a film eléggé jó megoldásokkal él, de buktatókat is magában hordoz.
Történész a filmgyártásban
| ||
|
"Mindenképp fontos az a szempont, hogy Oliver nem egy dokumentumfilmet készített, hanem egy epikus drámát, és ez a dráma szokatlan módon gyökerezik a történelemben. Teljességre törekszik, és minden szempontból körül akarja járni a témát. A szereplők történelmi személyeket jelenítenek meg, ám mégsem a történelemkönyvből ismert módon. Egy drámában az ismert történeti eseményeket újra kell alkotni és úgy kell azokat variálni, hogy a film keretein belül túlmutassanak az egysíkú feldolgozáson, bár még így sem lehet olyan komplex, mint a múlt."
A szakértő szerint a konkrét eseményekhez való ragaszkodás unalmassá teheti a filmet, ám szerinte Stone sikeresen kerülte ki ezt a csapdát. A film kritikusai szerint viszont éppen ellenkezőleg: Stone képtelen volt egységes kompozícióba szerkeszteni az eseményeket, mégpedig a hitelességhez való túlzott ragaszkodás miatt.
A produkció tervezésének kezdetekor a kellékesek, a díszletekért, fegyverekért és egyéb dizájn-elemekért felelős szakemberek az Oxfordi Egyetemen Foxot és régész társait keresték fel: "Egymás után repkedtek a kérdések, és hónapokon át kutattunk mi is, hogy válaszolhassunk nekik: a kor állatáldozási szokásaitól kezdve az ágyak és a sisakok formájáig. Sokszor inkább azt javasoltuk a filmeseknek, hogy vonjanak be más szakértőket is, illetve olvassanak utána a témának."
Számos ponton azonban a történészek sem boldogultak: a film színvilágának és a korabeli hangulatnak a megteremtését ezért teljes egészében a grafikusokra és látványtervezőkre bízták, ám Fox azt a tanácsot adta nekik, hogy használják fel a rendelkezésre álló kevés számú illusztrációt. "A kosztümök és díszletek esetében nincs semmi konkrét adat, így főleg a fantáziánkra hagyatkoztunk, mert semmi "hiteles" nem maradt fenn abból a korból" - mondta el Fox.
A tervezés során a történész segített például az elefántok harci szerepének tisztázásában is, ám ezek tényleges megjelenítése végül a film illusztrátoraira várt, mivel az indiai elefántokat egyáltalán nem ábrázolták harci elefántként ebben az időszakban.
A katonák felkészítése és a csatajelenetek megtervezése volt a legkeményebb feladat a történész számára, azonban itt nem várt segítséget kapott: "A hadsereg kiképzése során Dale Dye kiképző százados gondosan elolvasta a könyvem, és másokkal is sokat konzultált. Gyakran beszéltem vele én is, és végül történészeket is megszégyenítő felkészültségre tett szert az ókori hadviselésben."
A történész Colin Farrellel |
"A legnagyobb élmény számomra persze maga a forgatás volt" - vallotta be az Archeology magazin számára adott interjúban Fox. "A marokkói sivatagban a gaugamelai csata forgatásán és a thaiföldi dzsungelben az elefánt-csatában magam is az élvonalban lovagoltam Nagy Sándor oldalán. Ám ezen kívül ott voltam a Shepperton és a Pinewood stúdiókban is a több hónapos előkészítésen és az utómunka során. Oliver újabb és újabb ötletekkel és és elképzelésekkel állt elő; nem hiszem, hogy egy történész valaha is ilyen mértékben jelen lett volna egy film elkészítésében."
A színészek többsége szintén olvasta Fox könyveit és forgatás során folyamatosan konzultációra jártak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.