Az imperialista rabtartók és a béketábor hangja: a kubai rakétaválság a magyar sajtóban
2004. november 17. 15:07 É. Erdei András
A hidegháború történetének talán legválságosabb pillanatait 1962 októberében élte át a világ.
A kalandorpolitika folytatói a termonukleáris háború tüzével kacérkodnak
A kubai rakétaválság idején az MSZMP totális kontrollt gyakorolt a sajtóirányításban, így nem kerülhetett az olvasó elé olyan cikk, amely eltért a párt hivatalos álláspontjától. Nem volt véletlen a párt keménysége, hiszen Kádárnak nagyjából a 60-as évek első felére sikerült konszolidálnia hatalmát. A napi sajtó kiemelt jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint Kádárnak az a kijelentése, amelyet 1960-ban az egyik PB-ülésen mondott: `Első a napilap, a rádió, a színpad, a második az irodalmi folyóirat.`
"Ejnye Joe, már megint túl magas a vérnyomásod!" Hogyan látta a Ludas Matyi 1962. novemberében a rakétaválságot? Kattintson ide a képgaléria megtekintéséhez! |
A fordulópontot október 24-e (szerda) jelentette. A Népszabadság első oldalán "Játék a tűzzel" címmel közölt összeállítást a válságról. A blokádot mint tipikus háborús aktust értékeli a cikk, amely veszélyezteti a világbékét. Felteszik a kérdést, hogy a világ első számú kapitalista nagyhatalmát hogyan veszélyeztethetné Kuba. A cikk szerint a válság kirobbanásáért az Egyesült Államok szélsőséges politikusait terheli fellelőség, akik nem támogatták a leszerelést.
A kialakult helyzetben a párt alapvető érdeke volt, hogy megnyugtassa az embereket és minden eszközzel azt sugallja, a nagy testvér ura a helyzetnek: "A szovjet kormány nem engedi meg, hogy a nemzetközi politikában a dzsungel törvényeit honosítsák meg! S a kalandorpolitika folytatói a termonukleáris háború tüzével kacérkodnak."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap