6000 éves zikkuratot találtak Iránban
2004. szeptember 27. 11:08
Iráni régészeknek sikerült megtalálni a Chonga Zanbil közelében egy körülbelül 6000 éves zikkurat maradványait.
Korábban
A Dez folyó síkságára épült Chonga Zanbil Irán délnyugati részében található, Szúza városának romjaitól körülbelül 40 kilométerrere délkeletre. Az épületkomplexumhoz egy lenyűgöző zikkurat (Irán legnayobb hasonló épülete), templomok és három palota tartozik. A helyszín 1979-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára.
A geofizikai felméréseket tavaly kezdték meg. "A hetvenes évek vége óta hittünk benne, hogy van a térségben még egy zikkurat, a mostani felméréseink pedig igazolták ezt a feltevést" - nyilatkozta Hamid Fadaei, a Chonga Zanbil-i kutatóközpont vezetője.
Mostanra világossá vált ugyanis, hogy az Új falunak nevezett, újonnan felfedezett terület Untas Napirisa király (1275-1240) őseinek adott otthont, akik Dur-Untast (Untas városa) is alapították. A zikkurat mérete és nagyszerűsége az isteneknek megadott tiszteletet és az uralkodó hatalmának nagyságát szimbolizálta.
Az ásatások eredményei szerint jelenleg a zikkurat két szintje van még épségben. Ezen kívül megvan még az építményt körbevevő fal, mely Dur-Untash három, koncentrikusan elhelyezkedő fala közül a legbelső. A legbelső és a középső falak között számos elámi istenségnek építtetett templom áll, míg a legkülső fal 4 kilométer hosszan keríti körbe a 100 hektáros területen fekvő várost.
A királyi negyed a fő városkapuhoz közel található, körülbelül a zikkurattól 450 méterre. Ebben a térségben három nagyobb épület található, nagy udvarokkal, melyeket az ásatások szerint széles csarnokok és szobák öveztek. Az egyik ilyen épületben ("Egyes palota") öt olyan földalatti sírkamrát találtak, mely a Kabnakban talált Haft Tappeh-i sírokhoz hasonlít leginkább.
Chonga Zanbil sírjai viszont sokkal monumentálisabb lépékben épültek. Főleg agyagtéglákból állnak, helyenként kiégetett téglákkal. Az épületeket masszívra építették, és csodálatos égetett mázas téglákkal, gipsz-, fajansz- és üveg-ornamentikával díszítették. Ezek közül több ezer égetett téglát díszítenek elámi írásjelek, melyek mindegyikét kézzel írták a téglákba. Ilyen írásjelekkel díszítették a legfontosabb épületeket is. Fő attrakcióként pedig mázas terrakotta bikák és szárnyas griffek őrizték a zikkurat bejáratát.
Kiririsha és Hishmitik-Ruhuratir templomaihoz közel olyan égetőkemencéket találtak, melyekben valószínűleg a városban felhasznált téglák és a díszítőelemek készülhettek. A zikkurat a feltételezések szerint két szakaszban épült, és ezek közül a második szakasz adta meg az épület többszintű alakját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.