Inka múmia lehetett Munch Sikolyának mintája
2004. szeptember 16. 13:10
Munch ismerhette a múzeum igazgatóját
Ha viszont elvonatkoztatunk az erős hasonlóságtól, akkor jelenleg nincs más olyan bizonyíték, ami alátámasztaná Mannucci állítását. `Ez pusztán érdekes elmélet, mely következtetések és nem dokumentumok alapján született. A nagyfokú hasonlóságot azonban nem tagadhatjuk le, és a festmény keletkezése ez volt az az időszak, melyben a múmia Firenzébe került` - mondta el az elméletről a Discoverynek Monica Zavattaro, a múzeum antropológiai és etnológiai osztályának munkatársa.
A múmia ugyanis 1883-ban került Firenzébe, 10 évvel azelőtt, hogy Munch 1893-ban megalkotta volna Sikoly első vázlatát. A múmiát egy évvel korábban, azaz 1892-ben találta meg Oscar Perrone olasz orvos a perui Andokban. A kutatások szerint a múmia életében körülbelül 1,62 méter magas lehetett, és a 16. század közepén lőtték hátba.
"Azt biztosan tudjuk, hogy Munch 1899-ben ellátogatott Fiesoléba, ebbe a Firenzéhez közeli faluba. De magánutazás keretében már korábban is járhatott a városban a fiziológus és antropológus Paolo Mantegazza, a múzeum akkori igazgatójának meghívására" - mondta Mannucci.
Mantagezza az Olasz Antropológiai Társaság - mely akkoriban komoly intellektuális műhely volt - alapítójaként és antropológiai tanulmányai keretében többször is járt Norvégiában.
"Nagyon is lehetséges, hogy Mantagezza és Munch ismerték egymást. Ezért azt tervezem, hogy átnézem Mantagezza hatalmas hagyatékát, hogy találjak valamit, ami kettejük találkozójára utalna" - mondta Mantagezza. Az igazgató úgy tervezi, hogy a Firenzében jövőre tartandó, az ősi Peruról szóló találkozón teszi majd közzé eredményeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.