A nők és a feministák története
2003. november 17. 09:55
2003. november 19-én 18.00-kor az Olasz Kultúrintézetben (1088, Bródy S. u. 8.) mutatják be a szerző jelenlétében Luisa Passerini: A nők és a feministák története című könyvét a Balassi Kiadó `Feminizmus és történelem` sorozatában.
Luisa Passerini olasz feminista történésznő, a torinói egyetem professzora, az olasz 68-as mozgalmak egyik vezéralakja. 1991-ben megjelent esszékötetét azért állította össze, hogy segítse a női generációk közötti nőtörténettel kapcsolatos ismeretátadást. A kötetben a feminizmus második hullámának egyik vezéralakjaként szól a harmadik hullám képviselőihez.
A kötet első része az oral history eszköztárát mozgósítja a nőtörténelemben a nők közötti kapcsolatok és a nőiség tudatának témáin: Emilia-Romagna tartományban a feminizmus történetét, valamint a politikai erőszakhoz és a baloldali terrorizmushoz kötődő nőket vizsgálja élettörténetük elemzésén keresztül.
A kötet második része módszertani jellegű: az interszubjektivitás és a női kollektív öntudat hiányát vizsgálja.
A kötet célja, hogy az olasz nőtörténetírás eredményeinek, történetének bemutatásával hozzájáruljon az interszubjektív párbeszéd kialakulásához Kelet és Nyugat, Észak és Dél között.
A szerző további munkái:
Fascism in Popular Memory. The Cultural Experience of the Turin Working Class, 1987
Memory and Totalitarianism (Editor). 1992
Gender and Memory, Selma Leydesdorff (Editor), Luisa Passerini (Editor), Paul Thompson (Editor). 1996
Autobiography of a Generation, Italy 1968. 1996
Europe in Love, Love in Europe. Imagination and Politics in Britain between the Wars, 1998
Across the Atlantic : Cultural Exchanges Between Europe and the United States (Editor). 2000
Figures D'Europe : Images and Myths of Europe. 2003
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.