Megállapodás jön létre Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai után
2004. szeptember 4. 06:04
Miután az MSZMP februárban kinyilvánította a többpártrendszer létrehozásának tervét, megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, június 13-án, pedig létrejött a Nemzeti Kerekasztal, amelyben az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és a harmadik tárgyaló felet alkotó társadalmi szervezetek és mozgalmak vettek részt (Hazafias Népfront, Baloldali Alternatív Egyesülés, Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, Magyar Nők Országos Tanácsa, Münnich Ferenc Társaság és a Szakszervezetek Országos Tanácsa).
Szeptember 18-án megállapodást írtak alá, melyben kinyilvánították: a tárgyalások a békés átmenet politikai és jogi feltételeinek megteremtését, a többpártrendszeren alapuló demokratikus jogállam kialakítását, valamint a társadalmi, gazdasági válságból való kiút keresését szolgálják. Deklarálták azoknak a "sarkalatos" törvényeknek a fontosságát, amelyeket a kormány már a nyáron előkészített. Külön politikai megállapodást kötöttek az új országgyűlés alakuló üléséig tartó periódusra. (A rendőrhatósági kényszerintézkedéseket felfüggesztik, az MSZMP vagyonából biztosítja a többi párt működésének feltételeit, a tájékoztatási intézményekben érvényesül a pártatlanság elve stb.) Megegyeztek: folytatják a tárgyalásokat a még nyitott kérdésekben (a köztársasági elnök választásának rendje, a választások etikai kódexe, új tájékoztatási törvény, közszolgálati törvény, a munkásőrség átalakításával kapcsolatos kérdések stb.).
A megállapodást a Fidesz és az SZDSZ kivételével minden párt aláírta. Az utóbbi külön leszögezte: "A köztársasági elnöknek a szabad parlamenti választások előtti megválasztásával nem értünk egyet."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap