Nekromanta diák a gyógyászat atyja
2003. november 11. 09:57
Idestova több mint félezer éve született meg Theophrastus Bombastus, az egyik legnagyobb alkimista, és egyben a modern gyógyászat atyja.
Nekromanciával kacérkodó diák
A Württembergből áttelepült Bombastus (Bonberg) von Hoheim régi nemesi család sarja volt, a Paracelsus nevet felnőtt korában, a Hohenheim név "görögösítésével" gyártotta. Más feltételezések szerint neve azt jelenti, "nagyobb mint Celsus", a latin enciklopédista.
Apja is elismert doktor volt, ő vezette be fiát az orvoslás rejtelmeibe. Anyja halála után 1502-ben Villachba költöztek, itt kezdett latint, görögöt, logikát és retorikát tanulni, de megismerkedett a botanika, kémia és fizika rejtelmeivel is.
Paracelsusnak 16 évesen, amikor beiratkozott a baseli egyetemre, már kisujjában volt az alkímiával foglalkozó irodalom. Nem koptathatta sokáig a padokat, a nekromantiával (fekete mágia) való kacérkodása miatt szednie kellett sátorfáját. Bejárta Spanyolországot, Angliát, Skandináviát, Görögországot, eljutott Magyarországra, Törökországba, sőt állítólag Egyiptomba is. Számos egyetemen megfordult, hosszabb ideig tanult Ferrarában. Bizonytalan, hogy fokozatot szerzett-e, később irigyei azzal vádolták, hogy jogtalanul biggyesztette neve elé a doktor szócskát. Ő maga azzal dicsekedett, hogy nem hosszútógás professzoroktól, hanem dervisektől, cigányoktól, boszorkányoktól szerezte tudását.
Paracelsus számtalan ellenséget szerzett magának, akik eretneknek, csalónak, részegesnek bélyegezték, egy gúnyvers szerzője pedig így fakadt ki: "Dögöljek meg, ha méltó vagy arra, hogy az éjjeliedényt vidd Hippokratész után". Állását nem sokáig tarthatta meg, a kollégák, a városi tanács és a gyógyszerészek üldözése, elvesztett perei elől ismét menekülnie kellett. Elzászban, Svábföldön, Franciaországban bukkant fel hol rongyokba, hol díszruhába öltözve, mindig gyógyítva, írva, kutatva és állandó vitában az orvosokkal. Nyugalmat csak 1538-ban talált, amikor az alkímiával foglalkozó Ernő bajor herceg meghívására Salzburgba költözött. Itt is halt meg 1541. szeptember 24-én, természetes okok következtében, 48 éves korában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.