Kastélyában évente akár ötezer beteget is fogadott Batthyány-Strattmann László
2024. október 28. 14:20 Múlt-kor
Batthyány-Strattmann László szakított a családi hagyománnyal és az orvosi pályát választotta. Döntése sokakat meglepett, a századfordulón a főrend tagjai közül ugyanis csak kevesen űztek polgári foglalkozást. A magyar orvostudomány ekkoriban nagy fejlődésen ment keresztül, a „herceg orvost” azonban nem a kutatás és tanítás, hanem a gyógyítás érdekelte leginkább. A „szegények orvosa” 154 évvel ezelőtt, 1870. október 28-án született.
Batthyány-Strattmann László, a „szegények orvosa”
Korábban
Főnemesből orvos
Batthyány-Strattmann Lászlót szülei politikai pályára szánták és ennek megfelelően nagyon alapos oktatásban részesítették. László azonban a bécsi egyetem és az orvosi kar elvégzése mellett döntött, doktori oklevelét 1900-ban kapta meg. Sokoldalú képzettsége és a rokontudományokban való jártassága a későbbiekben gyakorló orvosként vált hasznára.
Már 1898-ban megalapított köpcsényi birtokukon egy húsz ágyas kórházat, amelyet aztán 120 ágyasra bővített és korszerűen berendezett. Diplomája megszerzése után általános orvosként tevékenykedett, elsősorban a népbetegségek érdekelték, 1907-ben kidolgozta a tuberkulózis róla elnevezett specifikus bőrreakcióját, és a rossz táplálkozás szerepét is kimutatta a fertőzés terjedésében.
A korszak orvostársadalma érzékennyé vált a szociális kérdések iránt. A kutató orvosok mellett egyre nagyobb számban megjelenő gyakorló orvosok a városi és vidéki körzetekben közvetlenül megtapasztalhatták a szociális problémákat, emellett a tudományos felfedezések eredményeit betegeiken tudták hasznosítani.
A századfordulóra a szemorvoslással kapcsolatos kutatások nagyot léptek előre, a vizsgálati módszerek és eszközök, a műtéti technikák nagy átalakuláson estek át. A kor szemészeti újdonsága az elektrofiziológiai és a mikroszkópos szemfenékvizsgálat volt, a kutatók a 20. század elejére a látási mechanizmusokról is pontosabb ismereteket szereztek.
A köpcsényi kastély (Kép forrása: Wikimedia Commons / Thaler Tamás/ CC BY-SA 3.0)
A magyar szemészek is hozzájárultak az eredményekhez, így például Grósz Emil, aki a falusi szegény lakosság körében dúló trachomajárvány (kötőhártyagyulladás) terjedését vizsgálta és az egészségügyi felvilágosítás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Ebbe a világba lépett be Batthyány-Strattmann, aki a bécsi iskola neveltje és Grósz Emil barátja volt. Először általános orvoslással foglalkozott, majd a szembajokra specializálódott és kiváló szemorvossá képezte magát.
Szaktudása mellett közvetlensége, segítő szándéka, a jótékonykodás iránti elkötelezettsége is népszerűvé tette, a meggyógyítottak körében sok csodálója akadt. Népmesei hősként tekintettek a „szegények orvosára”, aki fizetségül annyit kért, mondjanak el érte egy Miatyánkot.
Kórházi naplójából kiderül, hogy azokat a rászorulókat gyógyította, akik egyáltalán nem, vagy csak kuporgatott pénzük feláldozása árán jutottak volna ellátáshoz. Mivel a korszakban nem létezett betegbiztosítás, a legelesettebbeknek nem sok esélyük volt a gyógyulásra, ezért is töltött be hiánypótló szerepet Batthyány-Strattmann kezdeményezése. Ahogy írják róla „az ő szívében már gyakorlatilag élt a társadalombiztosító intézet”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó
- Különleges bélyeggel emlékezik Harry Houdini világhírű bűvészre a Magyar Posta
- A Kennedy házaspár titkos játszmái
- Három éves kora óta rajong a moziért Woody Allen
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap