Először közlekedik gőzhajó a Dunán Bécs és Pest-Buda között
2004. augusztus 13. 03:38
Megtette első útját Bécs és Pest-Buda között az angol vállalkozók által alapított Első Dunagőzhajózási Társaság első gőzhajója, az `I. Ferenc`. A szállítási idő Bécstől Pest-Budáig, illetve az Al-Dunáig jelentősen csökkent a ló vontatta hajószállítással szemben. A magyar fővárosba alig több mint fél nap alatt ért a császárvárosból a gőzhajó. )A Dunán, illetve annak bécsi szakaszán a társaság gőzhajójának első útját megelőzően már 1817. május 2-án, 11 évvel azután, hogy Robert Fulton feltalálta a gőzhajót, megjelent az első gőzenergia hajtotta hajó, Bernhard Antal pécsi órásmester alkotása, mely a `Carolina` nevet viselte.) A következő évben, 1831-ben ugyanez a gőzös egészen az Al-Dunáig merészkedett. (A korábbi 4-5 hét helyett az őt most 8 napig tartott.) A Társaság életében jelentős változásokat hozott Széchenyi István gróf. Tervei között szerepelt a Duna hajózhatóvá tétele és a folyami közlekedés megteremtése a Fekete-tengerig, s azon át Konstantinápolyba. Példájára több magyar arisztokrata vásárolta meg a Társaság részvényeit. 1833-ban a társaság egy másik `Duna` nevű (később `Argó`), 1834-ben egy harmadik `Pannónia` nevű gőzhajót is üzembe állított. A gőzhajók az al-dunai zuhatagokon és a Vaskapun is keresztüljártak, egészen Galacig. A társaság beszerzett egy tengerjáró gőzöst, s azzal Odesszába, illetve Konstantinápolyba tett utakat. 1835-ben megszerezték az Óbudai-szigetet. Ez téli kikötőül és hajóépítő műhelyként szolgált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 20:20
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 17:05
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap