Első alkalommal rendezik meg a nemzetközi hírű zeneszerzőről elnevezett Lajtha Fesztivált
2024. augusztus 26. 12:20 MTI
Első alkalommal rendezik meg a Kossuth-díjas magyar zeneszerző, Lajtha László munkásságának emléket állító Lajtha Fesztivált szeptember 6. és 8. között a bicskei Lajtha Ház Kulturális Központban, melyen többek között koncertekkel, előadásokkal és filmvetítéssel várják az érdeklődőket.
A fesztivál plakátja (Forrás: Facebook / Lajtha Ház Kulturális Központ)
Korábban
A szervezők az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Lajtha László korának nemzetközi hírű zeneszerzője volt, itthon mégis szinte feledésbe merült, pedig életműve tele van csúcsteljesítményekkel.
Ez az első alkalom, hogy egy napokon átívelő zenei fesztivál adózik Bartók és Kodály mellett a „három legnagyobb magyar” egyikeként emlegetett Lajtha László emlékének – írják.
„Amikor Bartók azt írta egyik levelében, hogy Kodályon kívül Lajtha a másik nagy szerzőnk, az egy ígéret volt a jövő számára, hogy a munkássága majd egyszer beérik. Úgy tűnik, ezzel a fesztivállal végre megkaphatja méltó helyét” – idézi a közlemény Balog József zongoraművészt.
„Mai füllel hallgatva is modernként, újként hat a 120 éves zongorarepertoár, és még mindig elképesztő hatása van, elképzelhetetlen nélküle a kortárs magyar zene” – tette hozzá Balog József.
A tájékoztatás szerint a Lajtha Fesztivál programja igyekszik felmutatni Lajtha László zeneszerzői sokoldalúságát és a repertoár érvényességét.
Szeptember 6-án a Lajtha-díjas Fülep Márk a komponista fuvolára, hárfára és vonósokra írt kamarazenéiből válogat a kifejezetten erre az alkalomra összeállt zenekarával, majd Balog József zongoraművész, a Lajtha-művek egyik legelhivatottabb interpretálója ad koncertet.
Szeptember 7-én a hazai kamarazenélés egyik kiemelkedő zenekara, a Korossy Quartet koncertjét hallhatják az érdeklődők. A fesztivál külföldi vendége, a Berlinből érkező Notos Quartett 2022-ben a Sonynál játszotta lemezre – a világon elsőként – Lajtha zongoranégyesét, ennek magyarországi bemutatójára szintén szeptember 7-én kerül sor a Lajtha Házban.
A fesztivál során Balog Józseffel pódiumbeszélgetést is hallhat a közönség a Lajtha-zongoraművek zenetörténeti és művészi jelentőségéről, Lajtha László életművének első számú szakértője, Solymosi-Tari Emőke pedig a zeneszerző quartetjeiről tart előadást.
Varga Sándor néprajzkutató, táncantropológus Lajtha Lászlónak a néptánccal kapcsolatos eredményeit ismerteti meg a közönséggel. Lajtha felbecsülhetetlen etnográfusi munkáját olyan kiemelkedő előadók elevenítik fel, mint Navratil Andrea, Lakatos Róbert, Kiss Gy. László, a Tükrös Zenekar és a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház.
Mindemellett filmvetítés és változatos gyerekprogramok is várják az érdeklődőket szeptember első hétvégéjén, a bicskei Lajtha Házban. A napközbeni programok ingyenesek, az esti koncertekre a belépés jegyvásárláshoz kötött – olvasható a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum tegnap
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 2024.09.16.