Olimpiai bajnokok: az ókor szupersztárjai
2004. augusztus 12. 10:48
Korábban
Csábító anyagi előnyök
Futás |
Négyévente hírnökök rajzottak szét szerte Hellászban, és tudtul adták: a játékok tiszteletére szent béke lép életbe, és tilos az Olimpiába vagy az onnan hazafelé igyekvő versenyzőket és nézőket feltartóztatni vagy bántalmazni. A béke a verseny idejére természetesen az Olimpiához közeli Élisz városállamra is kiterjedt.
A békét a városállamok rendszerint betartották, ám akadtak békebontók is. A spártaiakat például i. e. 420-ban azért zárták ki a versenyből, mert a béke idején megtámadtak egy Élisz felségterületén fekvő várost. Árkádia és Élisz pedig a játékok feletti uralomért 364-ben szabályos ütközetet vívott magában a Zeusz-szentélyben - miközben a pentatlon-verseny javában zajlott.
Az igaz, hogy a versenyzők saját elhatározásból és a maguk költségén utaztak Olimpiába. Az viszont csak a modern játékok szelleme által táplált romantikus mítosz, hogy nemes lelkű amatőrök lettek volna.
Amikor Pierre de Coubertin és lelkes barátai 1896-ban feltámasztották a játékokat, kikötötték, hogy csak amatőrök indulhatnak a versenyen. Ám ez a döntés sokkal inkább a viktoriánus osztálykülönbségekkel, semmint az ókori játékok utánzásának vágyával magyarázható.
Az olimpiai játékok győztesei hivatalosan mindössze egy olajfa-ágakból font koszorút kaptak. Tudjuk azonban, hogy a bajnokok ennél lényegesen több és értékesebb juttatásban részesültek, mikor hazatértek szülővárosukba. I. e. 600 körül az athéni bajnokok nagyjából 600 drachmás jutalomra számíthattak hálás városuktól - az összeget nehéz átszámítani, de ma kb. 300000 dollárnak felel meg.
Ez még hagyján, de a bajnokok még szülőföldet is hajlandóak voltak cserélni, ha jól megfizették őket. A görög író, Pauszaniasz leírja a krétai hosszútávfutó, Szodatész esetét, akit az epheszosziak megvesztegettek - így lett belőle epheszoszi polgár.
Az atléták másban is példát mutattak napjaink körülrajongott szupersztárjainak. Különleges és becses ajándékokkal halmozták el őket, hivatalosak voltak a lakomákra, sőt, megjelenésükért pénzt is kasszíroztak. Ha mindehhez hozzávesszük a hírnevet és az istenítéssel határos ajnározást, nem csoda, hogy az atléták mindent elkövettek a győzelemért - és ebbe sajnos még a csalást is bele kell érteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap