Megihlette Darwint, de eredményeit már tagadta Charles Lyell
2023. november 14. 09:50 MTI
226 éve, 1797. november 14-én született Charles Lyell angol geológus, a darwini evolúcióelmélet ihletője, az uniformitarianizmus népszerűsítője. Saját terepmegfigyelései mellett az európai kontinensen dolgozó geológusok munkájára is támaszkodott, ezért a tárgykör olyan széles és átfogó leírását adta, mint korábban senki. Darwin az elsők között ismerte fel Lyell tudományos munkájának jelentőségét.
Forrás: Wellcome Images / CC BY 2.0
Korábban
Jómódú családból származott, előkelő iskolákba járt, Oxfordban tanult, leginkább a matematika és a geológia érdekelte. A nyarakat utazással és geológiai vizsgálatokkal töltötte. 1817-ben közzétette utazásai során írt jegyzeteit, amelyekben mélyreható geológiai és kulturális megfigyeléseit gyűjtötte össze.
1819-ben diplomával a kezében Londonba utazott, ahol apja kívánságára jogi tanulmányokba kezdett. A megerőltető, folyamatos tanulás során derült fény szemproblémájára és Lyell a szabadban végzett geológiai munkával igyekezett fáradt szemeinek enyhülést szerezni.
1825-ben ügyvéddé avatták, de élete során több időt töltött geológiai kutatásokkal, mint ügyvédi praktizálással.
Egy olyan könyv megírásába fogott, amelyben bebizonyítja, hogy létezik a természetből fakadó, nem természetfeletti magyarázat a geológiai jelenségekre. James Hutton skót geológus írásainak nyomán az a meggyőződése alakult ki, hogy a Föld arculatát nem viharos erejű események alakították.
A hegyeket az erózió koptatja, az üledék lerakódik a tenger fenekére, amely földrengések, vulkánkitörések nyomán a felszínre kerül.
Elméletének bizonyítására 1828-ban geológiai expedícióra indult, bejárta Franciaországot és Itáliát. Ellátogatott Szicíliába, ahol különösen az Etna környékén látott vulkános és földrengéses terület győzte meg arról, hogy a Föld felszínét lassú geológiai folyamatok formálták rendkívül hosszú idő alatt olyanná, amilyennek ő maga is láthatta.
1829-ben visszatért Londonba, ahol azonnal munkához látott, és megalkotta korszakos jelentőségű, A geológia alapelvei című művét, amelynek első kötete 1830-ban látott napvilágot, majd további két kötetet publikált 1831-ben és 1833-ban.
Könyve az uniformitarianizmus (egyneműség tana) gondolatát népszerűsíti, amely szerint mindvégig ugyanazok a folyamatok alakították a Föld felszínét, elsöprő erejű természeti jelenségek feltételezésére nincs szükség.
Alexander Craig portréja a geológusról
Ha – ahogy ő hitte – a Föld több százmillió éves, akkor bőven volt idő a nagy léptékű változásokra, nem csak a geológiában, hanem az élőlények világában is.
Saját terepi megfigyelései mellett az európai kontinensen dolgozó geológusok munkájára is jócskán támaszkodott, ezért a tárgykör olyan széles és átfogó leírását adta, mint korábban senki. Darwin volt az elsők egyike, aki Lyell jelentőségét felismerte és A fajok eredetében több helyen felhasználta eredményeit.
Lyell ennek ellenére nem osztotta Darwin evolúciós elméletét, de hatása alól sem vonhatta ki magát. Feltevése szerint minden faj egyetlen pártól származhatott, és egymás után keletkezhettek ott, ahol erre megfelelőek voltak a feltételek.
A Földön valaha élt fajok közül a legtöbb kihalását a riválisokkal folytatott harc – elsősorban a táplálékért – okozhatta. Az emberi fajt egyedinek, az állatvilágtól különbözőnek tartotta.
Darwint evolúciós elmélete a karikatúrák céltáblájává tette – ezzel szemben Lyell az emberi fajt élete végéig külön kategóriába sorolta
Lyell életének fő műve összesen 12 kiadást ért meg. Munkájának elismeréseképpen 1848-ban lovagi, majd 1864-ben baronet (egyfajta öröklődő lovagi) címet kapott. 1875. február 22-én hunyt el, a Westminster Apátságban helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 20:20
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 17:05
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap