Törött karja hozta meg a világsikert Margaret Mitchellnek
2023. november 8. 09:50 MTI
123 éve, 1900. november 8-án született Margaret Mitchell amerikai írónő, az Elfújta a szél című világsikerű regény szerzője. Scarlett O'Hara romantikus története az amerikai polgárháború időszakát és az azt követő újjáépítést íveli át, egyértelműen a Dél álláspontját eszményítve.
Korábban
Margaret Munnerlyn néven Atlantában látta meg a napvilágot. Orvosi tanulmányait félbe kellett hagynia, ezután az Atlanta Journal munkatársa lett.
Amikor a szorgos újságírónő a húszas évek végén eltörte a karját, s a kényszerű tétlenség idején kockás füzetekbe regényt kezdett körmölni, még maga sem sejtette, hogy minden idők egyik legsikeresebb könyvét veti a papírra.
Scarlett O'Hara romantikus története az amerikai polgárháború időszakát és az azt követő újjáépítést íveli át, egyértelműen a Dél álláspontját eszményítve.
Az Elfújta a szél rendkívül olvasmányos, de művészi értékét tekintve csupán a szórakoztató irodalom szintjét üti meg, ennek ellenére – vagy éppen ezért – minden idők egyik legnagyobb könyvsikerének bizonyult.
A csaknem ezer oldalas mű 1936. július 6-án jelent meg, s a Biblia után máig ez a legolvasottabb könyv az Egyesült Államokban. Az első öt év alatt három és félmillió példány talált gazdára, volt, amikor egyetlen napon ötvenezer példányt adtak el.
A regényt minden jelentősebb nyelvre lefordították (magyarul először 1937-ben Kosáryné Réz Lola fordításában jelent meg), becslések szerint még ma is kétszázezer példány kel el belőle évente.
Az épület, ahol Mitchell világsikerű regényét írta, ma múzeumként szolgál
Filmjogait még 1936-ban 50 ezer dollárért vette meg a jó szimatú producer David O. Selznick – elsőkönyves szerzőnek ennyi pénzt addig még nem fizettek.
A filmváltozat 1939-ben készült el, szintén rekordnak számító 3,9 millió dollárért Victor Fleming rendezésében, Vivien Leigh és Clark Gable főszereplésével.
A befektetett összeg minden centje busásan megtérült, a kilenc Oscar-díjjal kitüntetett alkotás máig a legnagyobb bevételt hozó film: az inflációt is számításba véve 2022-ig 4,192 milliárd dollárnyi bevételt hozott.
Margaret Mitchell az óriási siker és a könyvkiadók ostroma ellenére sem volt hajlandó a történet folytatására, holott műve nem úgy ér véget, ahogy ezt egy romantikus szerelmi történettől az olvasók elvárták.
Az írónőnek később erre módja sem lett volna, atlantai háza előtt gázolta halálra egy részeg taxisofőr 1949. augusztus 16-án.
A közakarat azonban kikényszerítette a folytatást, a megbízást 1988-ban a közepesen sikeres történelmi tárgyú alkotásaival ismertté vált Alexandra Ripley kapta meg.
Ő előtanulmányként hatszor olvasta el a regényt, sőt kéziratos másolatokat is készített, hogy beleélje magát annak stílusába.
A Scarlett 1991-ben jelent meg egyszerre negyven országban, tizennyolc nyelven. A könyv nők millióinak körében aratott sikert, a kritikusok részéről azonban lesújtó bírálatban részesült.
Az írónő keresztelte meg a USS Atlanta légvédelmi cirkálót
A Scarlettből 1993-ban nyolcórás tévéfilmsorozat készült, amelynek nézettsége ugyan igen magas volt, de távolról sem bizonyult olyan sikeresnek, mint az Elfújta a szél.
Érdekesség, hogy elkészült a regény „ellenpólusa” is, amely a rabszolgák szemszögéből beszéli el a történetet, de ennek megjelenését az örökösök megakadályozták.
Margaret Mitchell atlantai háza ma turistaattrakció, miként a közelben berendezett, a könyvnek és a filmnek szentelt múzeum, és az elképzelt O'Hara ültetvény, a Tara regénybeli helyén létesített másik múzeum is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap