Nem látott reményt egy igazságos társadalom létrehozására Jonathan Swift
2023. október 19. 17:05 Múlt-kor
„Itt nyugszik Jonathan Swift, ahol a vad felháborodás nem marcangolhatja tovább szívét.” A 278 éve, 1745. október 19-én elhunyt Swift saját maga fogalmazta sírfelirata jól összefoglalta az angol irodalom első szatirikus prózaírójának világról alkotott képét. Swift munkája során a groteszk, az irónia és a komikum eszközeivel élve „vad felháborodással” írt az emberről és a társadalmi rendszerek tökéletlenségéről.
Korábban
Swift Dublinban született 1667. november 30-án. Angliából származó tisztségviselő apja sohasem láthatta fiát, ugyanis hónapokkal annak születése előtt elhalálozott. Édesanyja sem tartott ki mellette, fia születése után visszatért Angliába, és egy dajka gondjaira bízta gyermekét.
A későbbi prózaíró tulajdonképpen nagybátyjának, Godwin Swiftnek köszönhette kiváló neveltetését, amelynek révén megnyíltak előtte az egyetem kapui. Tanulmányait a dublini Trinity College-ben az angolellenes katolikus zavargások miatt nem fejezhette be. A forrongások elől 1688-ban Angliában keresett menedéket.
A ködös Albionban anyja segítségével egy nagy befolyással rendelkező, az aktív közélettől visszavonult diplomata, bizonyos Sir William Temple személyi titkáraként vállalhatott munkát. A Temple mellett eltöltött tíz esztendő fontos időszak volt Swift életében, ekkor írta ugyanis első szatirikus prózai műveit, úgymint a vallási intoleranciáról szóló, az anglikán, katolikus és kálvinista vallási dogmákat bíráló Hordómesét, vagy a modern és a klasszikus irodalom és műveltség összecsapását taglaló, A könyvek csatája című alkotását, amelyeket csak évekkel később, 1702-ben, illetve 1704-ben adtak ki.
Az írás és Temple emlékiratainak szerkesztése mellett Swift Oxfordban megszerezte a magiszteri fokozatot, és ezt követően 1695-ben pappá szentelték.
Swift Sir William Temple 1699-ben bekövetkezett halála után a titkári állása alatt kialakított kapcsolataiban bízva, politikai pályán szeretett volna érvényesülni, de sikereket leginkább politikai témájú újságcikkekkel és pamfletekkel ért el.
1710-től az Examiner hetilap szerkesztőjeként a tory kormány szolgálatába állította tollát. A toryk 1714-ben bekövetkezett bukása Swift angliai karrierjének végét jelentette. Az író visszatért szülővárosába, Dublinba, ahol a Szent Patrik-székesegyház főespereseként tevékenykedett élete végéig.
Legismertebb műve az 1726-ban kiadott Gulliver utazásai című regény, amely hihetetlen népszerűségre tett szert. A mű még abban az évben három kiadást ért meg, az emberek értékelték a gúnyba, humorba és iróniába ágyazott társadalomkritikát.
19. századi illusztráció leghíresebb művéhez, a Gulliver utazásai című regényhez
A regény főhőse, Gulliver négy, más-más társadalmi berendezkedéssel rendelkező világba csöppent, de azokról kiderült, hogy a társadalmi fejlődés szempontjából egytől egyig zsákutcák. A Swift által bemutatott társadalmak gyengék, ostobák, gonoszak és értéktelenek. Swift Gulliverje az ember javíthatatlanságáról szóló keserű szatíra.
Swift Írországban is szembesült a társadalmi igazságtalanságokkal. Szerény javaslat című értekezésében magát meg nem hazudtolva, a túlnépesedés és a nyomor felszámolására egy rendkívül „pazar” megoldást javasolt: a szegénységben élő nagycsaládok csecsemőit meg kell vásárolni a nyomorgóktól, majd a kisdedeket felhizlalásuk után el kell adni a gazdagoknak, akik csemegeként fogyaszthatják majd el őket.
Élete utolsó írországi szakaszában az ottani angol elnyomással és társadalmi igazságtalanságokkal foglalkozó író egyre több egészségügyi problémával küszködött. 1739-ben szélütés érte, pár év múlva már felügyeletre szorult. Az 1745. október 19-én Dublinban elhunyt Swiftet a Szent Patrik-székesegyházban helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap