Nem egy írnok, hanem maga Chaucer írta a királynak címzett levelét
2023. július 11. 16:04 MTI
Saját kezűleg írta azt a szabadságkérelmet a 14. századi brit író, Geoffrey Chaucer, a Canterbury mesék szerzője, amiről korábban azt gondolták, hogy egy írnok készítette a nevében – számolt be róla egy új kutatás alapján a The Guardian online kiadása hétfőn.
Geoffrey Chaucer ábrázolása egy ismeretlen 19. századi művész által
Korábban
Az angol irodalom atyjaként tisztelt Chaucer 1374 és 1386 között II. Richárd király megbízásából főként a londoni kikötőben megforduló gyapjú után fizetendő vámokat felügyelte.
Ez idő alatt írta a szabadságkérelmet, és nyújtotta be jóváhagyásra – állítja a kanadai Richard Green professzor, Chaucer életművének kutatója.
„Ez lehet az egyetlen ismert dokumentum, amit saját kezűleg írt” – hangsúlyozta a professzor.
Mint hozzátette: a dokumentum jelentőségét növeli, hogy a kézírást más fennmaradt, középkori, még meg nem vizsgált írásokkal összevetve rábukkanhatnak még további Chaucer-szövegekre, feljegyzésekre is.
Green júliusban a Pennsylvaniai Egyetem kiadványában, a Chaucer Review folyóiratban publikálja kutatását.
A brit Nemzeti Levéltárban őrzött szabadságkérelmet már 150 éve ismerik, és mindeddig azt feltételezték, hogy egy írnok vethette pergamenre. Green szerint azonban Chaucer saját kezűleg írta le a kérelmet. Azzal érvelt, hogy Chaucer a hivatalos dokumentációt maga intézte, nem volt irodai személyzete, és nem valószínű, hogy írnokot bízott volna meg egy ilyen egyszerű kérvény elkészítésével.
A kérelmet, amit Chaucer a királynak nyújtott be, egy 27,5 x 7 cm nagyságú pergamenre írta franciául, amely abban a korban a bürokrácia nyelve volt.
A dokumentumban Chaucer arra kért engedélyt, hogy megbízhasson maga helyett valakit a feladatai ellátásával.
Green elemzése szerint a dokumentum „kötetlen hangú”, rövid, egyszerűen megfogalmazott. A professzor szerint nyilván előre tudta, hogy csak formaságról van szó, a kérelmét el fogják fogadni, de végig kellett járnia a hivatalos utat.
„Minden jel arra utal, hogy ez a tényleges dokumentum, amelyet benyújtott, és amelyet saját kezűleg írt” – fogalmazott Green a júliusban megjelenő tanulmányban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap