Választás és kormányválság
2004. augusztus 3. 02:52
Az előrehozott parlamenti választásokon 10 párt vett részt. Nagy vihart kavart az MKP által kezdeményezett és aktivistái által lebonyolított kék cédulás (névjegyzékkivonattal történő) szavazás. A kormánykoalíció négy pártja (MKP, SZDP, NPP, FKgP) megkapta a szavazatok 60,9%-át - a legtöbbet az MKP: 22,3% -, a 6 ellenzéki pártnak 39,1% jutott. Az ellenzék legnagyobb ereje, a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt, 820 453 `tiszta` szavazatával valamennyi párt közül a második helyet szerezte meg. Az ellenzék másik pártja, a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt, pedig közvetlenül az FKgP és az SZDP után következetett. Sulyok Dezső, a Kisgazdapárt korábbi vezéregyénisége világosan látta, hogy a Baloldali Blokk pártjai a polgári erők teljes kiszorítását készítik elő. Nagy Ferenc miniszterelnök lemondása után megkísérelte az ellenzéket összefogni. Az őt ért kommunista támadások miatt azonban pártját (Szabadság Párt) feloszlatta, s híveivel külföldre távozott. A választások után kormányzati válság alakult ki az országban. E válságot a szociáldemokrata miniszterek idézték elő. Ries István igazságügy-miniszter a kék cédulás csalások miatt lemondott. A többi szociáldemokrata miniszter nem távozott ugyan, de az igazságügy-miniszterrel való szolidaritásból ők sem jelentek meg hivatalukban. Néhány napos "miniszter-sztrájk" alakult ki. A koalíciós válság, azonban szeptember második felében megoldódott. Ebben döntő szerepe volt annak, hogy szeptember 15-én életbe lépett a magyar békeszerződés, amely a szovjet csapatok további itt maradását is rögzítette. Az MKP jövőbeni politikája számára ez újabb kedvező feltételeket teremtett. Szeptember 18-án megkezdődtek a koalíciós kormányalakítási tárgyalások; az új kormány Dinnyés Lajos vezetésével szeptember 24-én alakult meg. Tovább folytatódott a polgári ellenzék és képviselőinek eltávolítása a politikai életből, a demokrácia, a parlamentarizmus és a többpártrendszer felszámolása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap