A törökök elfoglalják Budát
2004. július 22. 22:21
`Vasárnap reggel megint eljött a török, s mondja az uraknak: ŤA császár már el akar lovagolni lakhelyére, a törökök országába.ť - Mondta a császár török futára: ŤJöjjetek mindnyájan a császárhoz, ahányan csak vagytok, kivéve a királynét, s hozzátok el a csecsemőt, János király ivadékát, mert ma vissza akar indulni hazájába a császár.ť - És a török nagyon megölelte Török Bálint urat, s tolmács útján sok édes szót mondott neki, s adott neki aranyos bársonyruhát is s egy nagyon jó és díszes sisakforgót. [...] A császár háromezer gyalogosa készen volt a harcra, s sietve támadást intézett Buda város kapuja ellen. És a magyarokat mindjárt kiszorították a gyalogosok a város kapujából sűrű csapásokkal. Mikor beléptek, kezdtek Buda városának utcáin futkosni és kémlelni, vajon van-e valami hadi nép harcra felállítva ellenük. Hogy látták, senki sem áll velük szemben, Szent György vértanú (temploma) mellett gyülekeztek, az egyikük felment György vértanú kápolnájának folyosójára, s ott megállva elkezdett szokásuk szerint kiáltani, és háromszor nagy hangon kiáltották: Allah, Allah, Ó! - És a magyarok már hallgatag ésszel csodálkoztak, s semmit sem mertek tenni vagy mondani. Már hallatszott a magyar katonák fülében, hogy a magyar főurak a császár kardja alatt lefejeztettek. És az urak szolgái nagyon megrémültek, s nem tudtak már mit tenni, hanem egyenként, kettenként titkon kiszöktek Budáról a Dunán Pestre. A törökök száznagya sietett a császárhoz s jelentette neki, hogy a várost már elfoglalták. Hogy a császár ezt meghallotta török szolgájától, megparancsolta neki, hogy a katonaemberektől, a kezükből szedjék el fegyvereiket. A török ismét visszasietett Budára, s elkezdték elvenni a magyarok kezéből a fegyvereket. [...] Azután bevonult a császár Buda városába, Keresztelő János fővételének előünnepén, vasárnap, amikor 1541. évet írtak.` (Szerémi György: "Magyarország romlásáról".)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum tegnap