Személyes koncerttörténeteket várnak a diósgyőri rockfesztivál 50. évfordulójára
2023. március 13. 15:39 MTI
Pályázati felhívást tett közzé a Volt egyszer egy beatkorszak-blog, amelyre a Kádár-kori fesztiválokról szóló személyes történeteket várnak. A kiírás apropóját az idén ötvenéves diósgyőri rockfesztivál adja.
A közönség egy része a Diósgyőri Pop-Rock Fesztiválon (kép forrása: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián)
Korábban
A blog szerkesztősége, a Beatkorszak Projekt és a Hangőr Egyesület pénzdíjas pályázati felhívására bárki beküldhet egy történetet, aki szívesen elmesélné a hetvenes-nyolcvanas évek számára legemlékezetesebb, legmeredekebb vagy éppen legmókásabb fesztiválélményeit – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Az ötven éve a diósgyőri stadionban tartott seregszemlét – a Diósgyőri Pop-Rock Fesztivált – sokan úgy emlegetik, mint a hazai Woodstockot.
Az 1973. június 10-i esemény mellett számos más fesztivált is rendeztek a rendszerváltozás előtt Dorogtól a Hajógyári-szigetig, a Balokány-ligettől Pusztavacsig és még sokfelé az országban, sőt a határon túli magyar területeken is.
A szervezők a 2020-as Hogyha hallom én, minden az enyém!, illetve az egy évvel később Filléres emlékeink címmel kiírt pályázat sikerén felbuzdulva immár harmadszor hívják közös emlékezésre a hazai beat, pop és rock rajongóit.
Olyan 1500 és 5000 leütés közötti terjedelmű anekdotákat, tárcákat, visszaemlékezéseket, egyperceseket várnak, amelyek egy rendszerváltás előtti, magyar könnyűzenei fesztiválhoz köthető élményt vagy ott történt találkozást beszélnek el, és megmutatnak valamit a miliőből, ami az egykori élőzenei seregszemléket jellemezte a hetvenes, illetve a nyolcvanas évek alatt idehaza.
A történetek egy-egy fotóval is illusztrálhatók, azonban kizárólag olyan fényképeket fogadnak el a kiírók, amelyek jogtisztaságát a pályázó garantálni tudja.
A legsikerültebb írásokat a Volt egyszer egy beatkorszak-blogon közlik, szerzőiket rocktörténeti témájú könyvcsomaggal jutalmazzák.
A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt három szöveg szerzője ezen felül 50 ezer, 30 ezer, illetve 20 ezer forintos jutalomban részesül.
Az írásokat és a kiírással kapcsolatos kérdéseket a [email protected] címre várják. Beküldési határidő: 2023. május 1. Eredményhirdetés várhatóan a diósgyőri fesztivál jubileumán lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.