30 éve ért véget a görög diktatúra
2004. július 23. 14:08
Harminc évvel ezelőtt, 1974. július 23-án ért véget a több mint hét éven át tartó katonai diktatúra Görögországban.
1967. április 21-én katonai junta ragadta magához a hatalmat Görögországban Georgiosz Papadopoulosz ezredes vezetésével. Első lépésként több ezer embert tartóztattak le és deportáltak táborokba, majd betiltottak minden pártot és társadalmi szervezetet. A parlamentet feloszlatták, és a királyt, aki decemberben megpróbált fellépni cselekvési szabadságának visszanyerése ügyében, száműzték. A trónfosztásra, amire az okot egy sikertelen baloldali tiszti lázadás adta, 1973-ban került sor.
A junta bevezette a cenzúrát és tisztogatásba kezdett az államapparátusban, a hadseregben, sőt, az egyházban is. A hadseregből főként a monarchista elemeket távolították el.
A junta külföldi megítélése ellentmondásos volt. Az európai országok egy része gazdasági szankciókkal válaszolt a diktatúrára, majd a junta önként lépett ki 1969-ben az Európa Tanácsból, hogy megelőzze a kizárást.
Bár a belföldi nagyvállalatok kezdetben tiltakoztak a rendszer ellen, idővel mégis kénytelenek voltak az együttműködést választani - ahogy idővel a külföldi nagyvállalatok is tették. A gazdaság mindeközben növekedett - különösen a nehézipar lendült fel.
Az 1973-as trónfosztást a köztársaság kikiáltása követte még ugyanabban az évben. Az államfő a junta addigi vezetője, Papadopoulosz lett, aki szabad választásokat és tiszta államot ígért. Nem sokkal később azonban az athéni egyetem diákjai tüntetésen tiltakoztak az oktatáspolitika ellen, s megmozdulásukat oly brutálisan verték szét, hogy 70 halott maradt a helyszínen. Ekkor maguk a katonák léptek fel Papadopoulosz ellen. Gizikisz és Joannidisz tábornokok leváltották az elnököt, és helyét átvéve tábornoki diktatúrát vezettek be.
A junta megpróbálta kiterjeszteni uralmát a többi görög területre is: 1974-ben görög csapatok szálltak partra Cipruson. Jjúlius 15-én Makariosz érseket, Ciprus elnökét katonák távolították el székéből, hogy a kialakuló katonai kormányzat Nikosz Szampszon vezetésével átvehesse a sziget irányítását. Makariosz Londonba menekült.
Ez az akció viszont "felháborította" a török kormányzatot, mely július 20-án több tízezer katonát vezényelt a szigetre, megszállva annak 40%-át. Arra hivatkoztak, hogy céljuk csak a sziget török lakosságának védelme. A felek július 22-én fegyverszünetet kötöttek, és tárgyalásokat kezdtek Genfben a helyzet rendezésére, ám ezek a tárgyalások augusztus 14-én eredménytelenül szakadtak meg. A törökök ezután további területeket foglalnak el.
A nemzetközi vihart kiváltó ciprusi lépést a diktatúra már nem állta ki, és Gizikisz tábornok hazahívta Londonból Karamanliszt, az elmenekült miniszterelnököt. Karamanlisz július 23-án, pontosan 30 évvel ezelőtt tért vissza hazájába. Hatalomátvétele a diktatúra végét jelentette.
Karamanlisz rögtön kilépett a NATO-ból - lépése tiltakozás volt az ellen, hogy a katonai szervezet nem emelte fel szavát Ciprus török megszállása ellen. A miniszterelnök az államformáról szóló népszavazást írt ki, melyen a görög nép elutasította a monarchiát. Felszámolta a junta intézkedéseit, kegyelmet hirdetetett, feloszlatta a büntetőtáborokat, majd 1974. novemberére kiírta a szabad választásokat, amin a már megújult pártok vettek részt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap