Újra teljes pompájában várja a látogatókat a dégi Festetics-kastély
2022. november 10. 13:27 MTI
Megnyitotta kapuit a Pollack Mihály által tervezett, mostanra teljes egészében – parkjával együtt – kívül és belül megújult Festetics-kastély a Fejér megyei Dégen – tájékoztatta a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.
A felújított dégi Festetics-kastély
Korábban
A közlemény szerint a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében hazai és uniós forrásokból összesen 3,361 milliárd forintot fordítottak a beruházásra.
Hazánk egyik legjelentősebb klasszicista kastélyának turisztikai célú fejlesztése keretében elkészült a főépület nagy részének felújítása, a park és az abban található több melléképület megújítása, valamint a közműrendszer korszerűsítése, továbbá kiállítótereket, múzeum-shopot és kávézót alakítottak ki. A kivitelezési munkálatokhoz restaurátori és belsőépítészeti munka is kapcsolódott.
A kastély földszinti tárlatán a Festetics család mindennapi életét, érdeklődési körét és történelmi szerepvállalását ismerhetik meg a látogatók.
A botanikai szalonban ízelítő látható a korabeli természettudományos ismeretekből, bepillantás nyerhető Kossuth Lajos eredeti herbáriumszekrényének fiókjaiba, egy interaktív, négyévszakos terepasztal segítségével pedig megismerhető a kert története.
A könyvtárszobában építészeti stílusbemutató, a díszteremben grófi életkép látható, de a 20. század eleji háló- és fürdőszoba, grófnői empire szalon, „kertszoba”, valamint korhű dolgozószoba is várja a látogatókat az épületben, ahol külön fejezet foglalkozik a kastély 1945 utáni sorsával és az abban létrehozott gyermekotthon történetével.
Kiemelt szerepet kap az emeleti kiállításon a szabadkőművesség, hiszen a kastély több szálon köthető hozzá: az építtető, Festetics Antal a rend tagja volt, az alagsor titkos levéltár emlékét őrzi, az angolpark pedig az általuk használt szimbolika ékes példája.
A dégi kastélyban, amely a mozgalom hazai központjaként működhetett, a látogatók interaktív és történelmileg hiteles módon ismerkedhetnek meg a szertartásokkal, eszközökkel, vagy akár bele is lapozhatnak a rend szótárába.
A megújult műemléképület és az angolpark nemcsak a kikapcsolódásra vágyókat, de a különleges rendezvényhelyszínt keresőket is várja.
A komplexum kizárólag helyszíni, illetve előzetes regisztráció alapján induló, vezetett csoportokban látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.