Ingyenes szabadegyetem indul a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban
2022. október 25. 20:20 MTI
Szabadegyetemet indít novembertől havi rendszerességgel a gyulai Erkel Ferenc Múzeum, amely a birtokában lévő izgalmas tárgyakat és felhalmozott ismereteket szeretné ily módon is közkinccsé tenni.
A gyulai Almásy-kastély 1960-ban (kép forrása: Fortepan / Gyöngyi)
Korábban
A tudás átadása
„A múzeumok, így a gyulai közgyűjtemény sem csupán kiállításokkal várja a történelem, a múlt, a kulturális értékek szerelmeseit, hanem a muzeális intézmények másik két alapfeladatát is ellátja: feltárja, gyűjti és tudományos igénnyel feldolgozva tárja az érdeklődők elé mindazt a kincset, aminek a megőrzésére hivatott” – többek között ezzel indokolta a sorozat elindítását a múzeum közleményében a közgyűjtemény szakmai vezetője.
Liska András hozzátette: ennél is tovább szeretnének lépni, és raktáraikat az ott található különlegességek egyszeri, alkalmankénti bemutatásával kinyitni, illetve az eddig négy fal között őrzött ismereteket történetmeséléssel továbbadni.
A gyulai múzeum ráadásul abban a különleges helyzetben van, hogy nincs önálló kiállítótere, az őrzésében lévő műtárgyakat és dokumentumokat, szellemi javakat a szakmai kezelésében lévő városi kiállítóhelyeken, a gyulai várban, az Almásy-kastélyban, az Erkel Ferenc Emlékházban, a Ladics-házban és a Kohán Képtárban tudják a látogatók elé tárni.
Az ingyenes Múzeumi Szabadegyetem eseményeinek a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnya ad majd otthont havonta egyszer, szerdánként.
Ez alól kivétel a november, amikor két programmal is várják a közönséget: a hónap elején Liska András régész előadását hallgathatják meg az érdeklődők Bizánci aranytárgyak a Paradicsomból – Egy régészeti ásatás kincsei és rejtélyei címmel, a hónap végén pedig őszi sétát szerveznek Gyula történeti városrészében.
Decemberben a Gyulai Várszínház történetéből idéznek fel szemelvényeket, januárban a farsangi időszak gasztrotörténeti jellegzetességeit, az arisztokrata és polgári étkeket veszik górcső alá.
Februárban Apor Vilmos plébános gyulai tevékenysége kerül a középpontba, márciusban pedig a gyulai márciusi ifjúról, Pálffy Albertről és az 1848-49-es forradalmi eseményekről lesz szó.
A sorozat - egyelőre - utolsó előadása április 26-án lesz, amikor a gyulai 2. számú honvéd gyalogezred, valamint a békéscsabai 101. császári és királyi gyalogezred történetéről, egy I. világháborús memoárról tart könyvismertetőt Cseresznyés János történész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.