Szomorú szerelem a szabadságharc idején
2022. április 24. 07:30 Somogyi Gréta
Gróf Mikó Imre jelentős államférfiként és az erdélyi kultúra, oktatás felvirágoztatójaként jól ismert. Intézmények őrzik nevét, és generációk áldják önzetlen adakozását. Közművelődési, történészi és politikusi tevékenységét sokan feldolgozták, a magánéletéről azonban jóval kevesebb tudható. Mivel csodával határos módon az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc éveiből fennmaradt a feleségével való levelezése, abból kirajzolódik jelleme családapaként és férjként, ezáltal pedig betekintést nyerhetünk egy erdélyi arisztokrata család mindennapjaiba.
Korábban
A kortársak egybehangzó visszaemlékezései szerint Mikó Imre visszahúzódó, csendes, szorgalmas diák volt, aki nem a csínytevéseken jártatta az eszét, hanem mindig a tudományokkal foglalkozott. Felnőttként, amikor közéleti pályára lépett, akkor is csak azon munkálkodott, hogy a rá bízott feladatot minél pontosabban és gyorsabban elvégezze. Saját érzéseit háttérbe szorította, s ez a jellemvonása a későbbiekben sem változott. Családalapítása valószínűleg azért késett, mert első jegyese, Teleki Mária grófnő tragikus hirtelenséggel elhunyt. Mélyen megrázta ez a veszteség, s hosszú időre a munkába temetkezett. Később azonban megismerkedett Rhédey Mária grófnővel, akit 1840-ben feleségül vett. Boldog házasságukból négy gyermek született: Mária, Ádám, Ferenc és Anna. A család életében lényeges változást hozott Mikó Imre 1847. októberi kincstárnoki kinevezése, mivel ezután a gróf – feleségét és gyermekeit Kolozsváron hagyva – 1848 januárjában Nagyszebenbe költözött.
Napi távkapcsolat
A fájdalmas elválást enyhítendő a grófnő csomagot küldött férjének e sorok kíséretében: „Bátorkodom az én jó esmerősöm, Sámi által Néked, drága lelkem, a kis úti ládádat elküldeni. Beléje tettem egy kis párnácskát, nem én munkám ugyan, de az én ábrázatom lehet, bár használnád! Egy kis Verschlagba [ládikába] pedig 3 képet. Sokszor gondoltam, mikor drága kicsideinket néztem, hogy bár egy pillanatra bélophatnám őket hozzád, de ezt véghez nem vihetvén, úgy gondoltam, hogy aki kávézhatnék és nincs mivel, valami surrogatumot [pótszert] veszen, én is hát helyettek surrogatumul ezt a 3 képet küldöm, szíved elérti az enyémet.”
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. tavaszi számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap