Nem a kis jégkorszak, hanem aszály okozhatta a grönlandi telepek feladását
2022. március 24. 13:35 MTI
Nem a kis jégkorszak, hanem az aszály miatt hagyták el dél-grönlandi településeiket a skandináv származású telepesek a 15. században – állítja kutatók egy csoportja, amely a Science Advances című tudományos folyóiratban publikált tanulmányt szerdán a témáról. Elméletük egy széles körben elterjedt teóriát cáfol.
Hajósok Grönland partjainál Carl Rasmussen 19. századi festményén
Korábban
Az északiak 985-ben érkeztek Grönlandra, ahol kiirtották az őshonos növényzetet, hogy dús füvű legelőket nyerjenek fő táplálékforrásuk, a szarvasmarhák számára. A virágkorban mintegy 2000 ember élhetett ezeken a grönlandi településeken.
A 15. század elején azonban a telepesek rejtélyes módon eltűntek Grönlandról. Eltűnésükre a kutatók különféle magyarázatokkal álltak elő, így gazdasági összeomlással, járványokkal, de főleg a kis jégkorszak okozta erős lehűléssel.
Egy kutatócsoport – a massachusettsi Amhersti Egyetem tudósa, Boyang Zhao vezetésével – most azt állítja, hogy az egyre súlyosbodó szárazság okozta az elmenekülést Grönlandról. A csapat egy parasztporta melletti tó üledékrétegeinek vizsgálatával rekonstruálta az elmúlt 2000 év helyi klímáját. Eszerint a 14. század vége a térségben egy melegebb periódust jelentett, és a magasabb hőmérsékletek tovább súlyosbíthatták a tartós szárazságot.
A dél-grönlandi marhatenyésztők és a földművesek amúgy sem voltak könnyű helyzetben a nehéz körülmények miatt, például tavaszonként marháik olyan gyengék voltak, hogy alig bírták saját lábukon elhagyni az istállójukat, olykor a gazdáknak kellett a legelőkre vinniük őket.
A hosszúra nyúló aszály végül oda vezetett, hogy még kevesebb – talán túlságosan is kevés – fű termett a szarvasmarhák táplálására. Ez arra kényszerítette a telepeseket, hogy tengeri emlősökre vadásszanak, ami veszélyes és bizonytalan megélhetési forrást jelentett az állattartáshoz képest.
A kutatók szerint az aszályos periódus – hozzáadódva más tényezőkhöz, mint a társadalmi vagy gazdasági instabilitás – jelentős mértékben hozzájárulhatott ahhoz, hogy a telepesek feladták grönlandi településeiket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap