Minden eddiginél régebbi gyenyiszovai maradványok kerültek elő Szibériában
2021. november 29. 11:46 MTI
A gyenyiszovai ember eddigi legrégebbi ismert maradványaira bukkantak Szibériában: a 200 ezer éves csontdarabokat a faj létezésére utaló első bizonyítékok lelőhelyén találta egy nemzetközi kutatócsoport.
Korábban
A gyenyiszovai ember létezését egy 2008-ban az Altáj-hegységben fekvő Gyenyiszova-barlangban talált ujjperc alapján állapították meg. Azóta csak kevés gyenyiszovai fosszíliát találtak a kutatók: egy állkapocscsontot, három zápfogat és egy ujjcsontot.
A neandervölgyi emberek csoportjából kiváló gyenyiszovai ember DNS-ét a megtalált maradványokból 2012-ben szekvenálták. A Svante Pääbo, a lipcsei Max Planck Intézet munkatársa vezette kutatócsoport egy kislánytól fennmaradt egyetlen ujjcsont alapján jutott a következtetéseire.
A kutatások szerint mintegy 800 ezer évvel ezelőtt a neandervölgyi és a modern ember egy ismeretlen közös ősből fejlődött ki. Majd nagyjából 400 ezer éve újabb kettéválás következett be, amikor a gyenyiszovai ember csoportja kivált a neandervölgyiből. Ez a csoport ezután Ázsiába vándorolt, míg a neandervölgyi ember nagyrészt Európában maradt.
A gyenyiszovai és a neandervölgyi ember a ma élő ember legközelebbi kihalt rokonai. Csakúgy, mint a neandervölgyi, a gyenyiszovai ember örökítőanyagának egy része is megőrződött Szibéria, Kelet- és Délkelet-Ázsia, Ausztrália és Amerika ma élő őslakosaiban.
Az ősök hiányos adathalmazát kiegészítendő német és osztrák kutatók a gyenyiszovai barlangban talált 3800 állati és emberi csonttöredéket vizsgáltak át. Ekkor fedezték fel, hogy öt további csonttöredék is a modern ember ősi rokonaitól származik. Négy töredékből sikerült további vizsgálatokhoz elegendő örökítőanyagot kinyerni – írták a Nature Ecology & Evolution című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.
Három töredék a gyenyiszovai ember mitokondriális DNS-ét tartalmazza, egy pedig a neandervölgyiét. Utóbbi lelet 130-150 ezer éves, ezzel lényegesen fiatalabb, mint a három gyenyiszovai lelet. Az, hogy keveredés történt a két ősemberfaj között, már korábban is ismert volt, az új kutatási eredmény pedig alátámasztja ezt. A régióban 200-50 ezer éve újra és újra felbukkantak gyenyiszovai és neandervölgyi emberek – írták a tudósok.
A három gyenyiszovai ember 200 ezer éve élhetett a barlangban egy olyan köztes időszakban, amikor hasonlóan meleg lehetett, mint napjainkban. Akkoriban a területet erdők és szteppék borították, ez megmutatkozik a barlangban talált állati maradványokon is: ezek szibériai őzektől, gímszarvasoktól és már kihalt óriás szarvasoktól (Megaloceros) származnak.
Ezek mellett a főként erdőkben előforduló fajok mellett olyan állatokat is találtak, amelyek a nyílt területeket részesítik előnyben, például vadlovakat, gazellákat és a már kihalt sztyeppei bölényeket és gyapjas mamutot.
Ázsiai vadkutyák és farkasok is gyakran megfordultak a barlangban a leletek szerint, a kutatók szerint akár versenghettek is a helyért az emberekkel. A területen felfedezett kőeszközökkel valószínűleg a szőrmét készítették ki az ősök. Ezek az eszközök a szakemberek szerint alig köthetők az adott korból Észak- és Közép-Európából származó ismert eszközökhöz, sokkal inkább a Közel-Keleten találtakhoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap