A Visszautasítottak Szalonjából indult hódító útjára a színeivel lázadó festő, Claude Monet
2021. november 14. 12:55 MTI
181 éve, 1840. november 14-én született Claude Monet francia festő, a francia impresszionisták kiemelkedő alakja. Művészete maradéktalanul megvalósítja az impresszionizmus elveit, képei tárgyak helyett színeket és megvilágítási helyzeteket ábrázolnak.
Claude Monet 1916-ban – ekkorra már képeinek témái nagyrészt nélkülözték a tárgyakat
Korábban
Párizsban született, apja kereskedő volt. Ifjúkorában Le Havre kikötővárosában élt, karikatúrái és portréi nyomán itt ismerte fel tehetségét Eugéne Boudin, akinek ösztökélésére csatlakozott a szabadtéri festészet, a plein air kedvelők köréhez.
1859-ben visszaköltözött Párizsba, ahol megismerkedett Constant Troyonnal, a barbizoni tájképfestők mesterével, majd Camille Pissarróval.
Monet 1860 és 1862 között Algériában katonáskodott, Afrika élénk színei erősen hatottak festészetére. Leszerelése után ismerkedett meg Auguste Renoirral és Alfred Sisley-vel; a fiatal festők Edouard Manet-t tartották vezérüknek, noha ő nem értett egyet művészeti elveikkel.
Párizs akkori képzőművészeti életét az akadémikus festészetet képviselő Szalon kiállításai határozták meg, Monet és társai viszont a Visszautasítottak Szalonjához csatlakoztak, és a fontainebleau-i erdőbe jártak tájképeket festeni.
Monet festészetének sajátos jegyei az 1866-os Reggeli a szabadban című képén tűnnek fel először, az anyagszerű, realista ábrázolás a fényjelenségek érzékeltetésével együtt jelentkezik. Párizsi képein (Saint Germain l'Auxerrois, Louvre-rakpart, A gyermekek kertje) még a levegő remegése is érezhető a várost besugározó napfényben.
A Terasz Le Havre mellett vagy a Nők a kertben az impresszionizmust közvetlenül előkészítő képek. Ezután Renoirral a Szajnát festette, a napfényes természet, a víz tükröződése, a színes árnyékok tették mozgalmassá képeit (A Szajna Argenteuil-nél, La Grenouillére).
Nő a kertben (1867)
Az 1870-es porosz-francia háború miatt Pissarróval Londonba mentek, ahol lenyűgözte őket Turner festészete. A londoni parlament című képe felhasználta az angliai köd formaoldó hatását. A japán fametszetek is hatottak rá, akárcsak kortársaira, Hollandiában csatornákat, hajókat és szélmalmokat festett.
1872 és 1878 közt Argenteuil-ben élt, optikai látomásaiban az ember már csak kellék. Ekkori párizsi képeit (Boulevard des Capucines, A fellobogózott Rue Montorgeuil) a remegő atmoszféra, a napfényes színek teszik elevenné.
A pillanatnyi benyomásokat, légköri változásokat megragadó irányzat nevét Monet Impresszió, a felkelő nap című képe adta, amely a mozgalom első, 1874. évi kiállításán volt látható. Ismertek festménysorozatai, amelyeket azonos témákról különböző napszakokban, más-más fényviszonyok mellett festett, első ilyen sorozata a Saint-Lazare pályaudvarról készült.
Impresszió, a felkelő nap című kép (1872) – az impresszionizmus névadója
A csoport felbomlása után, 1878-ban Vétheuil-be, 1883-ban Givernybe költözött, mindkét hely számos képét ihlette. Ezek az esztendők művészete elismerését is meghozták, 1889-ben óriási sikere volt Rodinnel közös kiállításának.
Az 1890-es Szénaboglyák sorozata főleg a légköri jelenségeket tükrözi. Leghíresebb, 1890-től 1892-ig festett sorozatán, a roueni katedrálist ábrázoló képein szinte eltűnik az épület, a kőcsipkék részletei, csak a levegő és a fény finom remegése látható reggel, délben, délután és este.
A 20. század első éveiben festett Temze-képei Turner hatásáról tanúskodnak, a köd, a gyárak füstje, a londoni szmog elhalványítja a hidakat és a parlament tornyát. 1908 és 1910 között megromlott szemmel Velence csatornáit, műemlékeit festette.
Ezután kertjének virágaival, japán hídjával, a vízfelületek színjátékával szinte tárgy nélküli képeket alkotott. Tavirózsáinak óriás pannóit az Orangerie-ben helyezték el. Monet 1926. december 5-én halt meg, retrospektív kiállítását 1928-ban rendezték meg Párizsban.
A művész saját stúdiójában 1920 körül
Monet művészete maradéktalanul megvalósítja az impresszionizmus elveit. Képei tárgyak helyett színeket és megvilágítási helyzeteket ábrázolnak. A képszerkesztés feladása, a tárgytalanítás az absztrakt művészetet előlegezi meg.
Az impresszionizmus – a fényképezés fejlődésével párhuzamosan – elsőként szakított a pontos ábrázolás igényével, és a művész egyéni látásmódját fejezte ki. Ez ma már alig elképzelhető felháborodást keltett, a közízlés az előző korok képeinek sötét színeit értékelte, a plein air, az élénk színvilág szokatlanul hatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye 14:20
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat 13:20
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése 09:50
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó 08:20
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov tegnap
- Ismeretlen betegségek és kiszámíthatatlan időjárás is fenyegette az első amerikai kolóniát tegnap
- Az Erdélyben élő nemzetiségek békés együttélését hirdette Sütő András tegnap
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek tegnap