76 milliót fizettek egy Mona Lisa másolatért
2021. november 11. 12:54 MTI
Leonardo Da Vinci leghíresebb festménye, a Mona Lisa egy 1600 táján készült hű másolata 210 ezer euróért (76 millió forintért) kelt el kedden egy párizsi árverésen.
Korábban
Az Artcurial aukciósház eredetileg 150-200 ezer euróra (54-72 millió forintra) becsülte a mű értékét.
Bár a másolat készítője ismeretlen, a szakértők szerint a művész a fontainebleau-i iskolához tartozhatott.
Az aukciót vezető Matthieu Fournier kiemelte, hogy a festmény annyira hasonlít az eredetihez, hogy a művész szükségszerűen előtte dolgozott, ugyanazokat a színeket használta, amelyeket akkor a képen látott.
Júniusban egy másik híres Mona Lisa-másolat kelt el rekordnak számító 2,9 millió euróért (egymilliárd forintért) a Christie’s párizsi aukcióján.
A műgyűjtő Raymond Hekking kollekciójában szereplő úgynevezett Hekking-féle másolatot a műgyűjtő halála után családja bocsátotta árverésre.
Hekking haláláig ragaszkodott elméletéhez, hogy az ő képe az eredeti, és a Louvre-ban csak Leonardo remekművének másolatát állítják ki.
A világ egyik leghíresebb festményének tartott Mona Lisa 1517-ben került I. Ferenc francia király gyűjteményébe. Az 1600-as évek elejétől több másolat is készült róla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.