Este nyolctól éjfélig tartott „pihenőidőt”, a kávé, a dohány és a munka rabjává vált Honoré de Balzac
2021. augusztus 18. 18:44 MTI
171 éve, 1850. augusztus 18-án hunyt el Honoré de Balzac francia író, a világirodalom egyik legtermékenyebb nagysága. Tours-ban született 1799. május 20-án. A család eredeti nevét – Balssa – az író apja franciásította Balzacra, s a nemesi származást jelző „de” szócskát is ő ragasztotta hozzá.
Korábban
Balzac jogot hallgatott, s egy ügyvédi irodában gyakornokoskodott, de 1819-ben félbehagyta a jogászi pályát és írónak állt. Különböző álneveken (Lord R'Hoone, Horace de Saint-Aubin) közepes értékű regényeket írt, gyorsan és nagy mennyiségben, siker nélkül. Majd merész üzleti vállalkozásba kezdett: nyomdát vásárolt, könyveket adott ki, de csődbe jutott, családját is magával rántotta, s ettől kezdve folyton bujkálnia kellett a hitelezők elől.
1829-ben megírta a Huhogók című történeti regényét, amely kedvező fogadtatásra talált. A társasági életben is érvényesülni akart: költekezően élt, dandy-módon öltözködött, a legmagasabb körökhöz tartozó nőkkel kezdett szerelmi viszonyt. 1832 végén lelkes levelet kapott Eveline Hanska lengyel grófnőtől, akivel később hosszú, szenvedélyes szerelmi levelezést folytatott.
Szüntelenül alkotott, évente öt-hat regényt írt. Sajátos életformát alakított ki: este nyolckor lefeküdt, éjfélkor felkelt, barátkámzsájában íróasztala mellé ült és dolgozott egyfolytában. Munka közben töméntelen feketekávét fogyasztott, rengeteget dohányzott, élni nem ért rá máskor, mint a néhány délutáni órában, amely szabadon maradt. Lelkében elmosódtak a valóság és a regényeiben megteremtett világ határai, regényalakjait gyakran összetévesztette élő emberekkel.
A Goriot apó (1834) megjelenése után tűntek fel regényeiben a későbbi Emberi színjáték középponti alakjai, s vált véglegessé a nagy szándék: bemutatni az egész francia társadalmat, minden rétegét, minden foglalkozási ágát, minden vidékét.
Továbbra is öt-hat regényt írt évente, köztük olyan remekműveket, mint az Eugénie Grandet (1833), a César Birotteau (1837), az Elveszett illúziók (1837-43), a Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága (1839-47). 1842-ben jelentek meg első ízben összegyűjtve és rendszerező elvek szerint csoportosítva az Emberi színjáték addig elkészült darabjai.
Lázas és termékeny munkája közben utazgatott Oroszországban, Németországban, voltak szerelmi kalandjai, újabb balul végződő üzleti ügyei. 1848-ban Párizsban érte a forradalom: nemzetgyűlési képviselő szeretett volna lenni, de csúfosan megbukott.
1849-ben jelöltette magát a Francia Akadémia tagjai sorába, ám mindössze Victor Hugo és Lamartine szavazott rá. 1850-ben, súlyos betegen feleségül vette Hanska grófnét. Párizsba csak meghalni tért haza: 1850. augusztus 18-án, ötvenegy éves korában hunyt el hashártyagyulladásban. Sírjánál a Père Lachaise temetőben Victor Hugo mondott gyászbeszédet
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap