A Szabó családtól a Szomszédokig: nemzedékek kedvencévé vált Zenthe Ferenc
2021. április 24. 09:54 Múlt-kor
101 éve, 1920. április 24-én született Salgóbányán (ma Salgótarján része) Zenthe Ferenc Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas film- és színpadi színész, a Nemzet Színésze. A jóképű, szerény művészt több nemzedék is a szívébe zárta – egyesek a Tenkes kapitányaként, mások a bölcs Taki bácsiként emlékeznek rá.
Korábban
Rameshofer Ferenc néven jött a világra, anyai nagyanyja magyarosabb nevét később vette fel. Bányamérnök édesapja gyakran szervezett mozielőadásokat, amelyek nagy hatással voltak a leendő színészre.
Az előbb erdésznek, majd közgazdásznak készülő Zenthe négy szemesztert elvégzett a közgazdaságtudományi egyetemen (amely akkoriban a Királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részeként működött), azonban végül átjelentkezett a Színművészeti Akadémiára.
A háború miatt végül itt is félbehagyta tanulmányait, 1945-ben pedig a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, és nem tért vissza az egyetemre.
A Győri Kisfaludy Színház (ma a Győri Nemzeti Színház) és a debreceni Csokonai Színház után 1952-től haláláig a budapesti Madách Színház társulatának tagja volt. Jóképűségének köszönhetően elsősorban romantikus szerepeket kapott, azonban kivételes humora miatt karakterszerepekben is bővelkedett.
A Magyar Rádió 1959-ben indult, A Szabó család című szappanoperájához (amely egyébként Európa leghosszabb életű rádiós családregénye volt) már elismert színészként csatlakozott előbb Tibor, majd Kárpáti Zoltán szerepében.
Utóbbira azért volt szükség, mert a népszerű Tibor karakter halála annyira kiábrándította a hallgatóságot, hogy a készítők végül új néven „támasztották fel” Zenthe karakterét, aki aztán fontos állandó részévé vált a műsornak.
Első filmszerepét 1953-ban kapta, Nagysándor József honvédtábornokot, későbbi aradi vértanút alakította a Feltámadott a tenger című történelmi filmben. Az 1950-es évek másik nagy történelmi filmjében, a Rákóczi hadnagyában már jelentősebb szerepet kapott, a későbbiekben nagy hasznát vette az itt elsajátított lovaglótudásnak.
A filmvásznon sem maradtak el azonban a romantikusabb szerepek: a 2x2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, illetve a Fapados szerelem című filmekben ismét sármja biztosította a sikert.
Az 1960-as években a televízióban is bemutatkozott A Tenkes kapitányának főszerepében, az évtized során számos tovább sorozatban játszott (Tüskevár, Princ, a katona, Bors), jellemzően karakteresebb szerepeket.
1983-ban a magyar-német koprodukcióban készült Jób lázadása című filmben szerepelt, amelyet Oscar-díjra is jelöltek. Az 1987-ben indult teleregényben, a Szomszédokban állandó szereplővé vált az idős taxisofőr Taki bácsiként, akit a sorozat 1999-es befejezéséig alakított.
Zenthe Ferenc 1954-ben és 1968-ban elnyerte a Jászai Mari-díjat, 1975-ben az érdemes művész, 1989-ben a kiváló művész címmel tüntették ki. 1997-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2003-ban szülővárosa, Salgótarján díszpolgára lett, 2005-ben pedig a Nemzet Színészévé választották.
Első feleségével, Oláh Katalin tornásznővel még a Pécsen töltött években ismerkedett meg, fiuk, a „Golyónak” becézett, szintén a színészi pályára lépő Ferenc 1954-ben született. Hitvese korai, 1983-as halála igencsak megrendítette, azonban 1986-ban ismét rátalált a szerelem, és újra nősült.
Második feleségével, Gizellával visszavonultan töltötte utolsó éveit a Pest megyei Remeteszőlősön. 2006. július 30-án, 86 évesen hunyt el tüdőgyulladásban Budapesten. 2012 óta színház viseli a nevét szülővárosában, Salgótarjánban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap