Nemzetközi folyami régészeti program a Dunában
2004. június 29. 16:51
Az augusztusban Magyarországon induló, százezer eurós költségvetésű nemzetközi régészeti kutatóprogram célja, hogy a folyóvizekben rejlő régészeti leleteket feltárják; a kutatásban Gaál Attila búvárrégész, a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum igazgatója konzultánsként vesz részt.
A franciákkal és szlovénekkel közös program augusztus 9-től a Mosoni-Duna feltárását tűzte célul, ahol a több alkalommal elvégzett kutatás és helymeghatározás alapján feltehetően egy erődmaradvány található a víz alatt - közölte az MTI-vel a kutató, aki mint mondta, maga is merülni fog. Gaál Attila hozzátette: azon lesz, hogy ez a nemzetközi program terjedjen ki
olyan, korábban már különböző méréstechnikákkal valószínűsített régészeti leletek felkutatására is, mint a Duna bölcskei szakaszán a folyóban rejlő, különböző robbantások során megsérült falszakaszok pontos feltérképezése. Hasonló feladat lehetne Adonynál, a Holt-Duna medrében feltárni az egykori Vetus Salina római kori település temetőjét, amelyet jelenleg két-három méteres sóder borít - tette hozzá.
Mint fogalmazott: az augusztusi program pontos menetrendje már meghatározott, de a kutatási rendszerbe, az anyagi lehetőségek függvényében ezek a feladatok is beilleszthetők lehetnek.
Gaál Attila egyébként a hét évvel ezelőtti dél-afrikai Jóreménység foka térségében végzett tenger alatti kutatás részese volt, amelynek során elsüllyedt kereskedelmi és hadihajók feltárását végezhették el az ő szakmai irányításával magyar szakemberek.
A búvárrégész részt vett a most befejeződött szegedi programban is, amelyben egy római kövekkel megrakott, egyébként sószállító dereglye maradványait kutatták a régészek.
(MTI Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.