A Gellért-hegyi csillagda falait és egy ritka ágyútalpat is találtak a Citadella alatt
2020. november 25. 11:49 MTI
Állapotfelméréssel és régészeti feltárással kezdődtek a Citadella megújításának előkészületi munkálatai. Ezek során a Gellért-hegyen egykor állt csillagvizsgáló falmaradványait, egy értékes, első világháborús ágyútalpat, kelta, római és török kori érméket és kerámiákat is találtak a szakemberek - közölte a Várkapitányság szerdán.
Korábban
A következő lépésben megkezdődik a Citadella belső udvarának megújítása, valamint a külső falak rekonstrukciója - olvasható a közleményben. A Citadella és közvetlen környezete kiemelt kormányzati beruházás keretében születik újjá a következő években.
Budapest turisztikailag kiemelt, legszebb panorámájú pontján ma a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodnak. Az erőd és környezetének megújítását Fodor Gergely kormánybiztos irányításával a Várkapitányság végzi - szerepel a közleményben.
A régészek megtalálták az 1815-ben József nádor kezdeményezésére készült, két tornyú egyetemi csillagvizsgálónak a falmaradványait.
A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított, de szerepét csak 50 évig tölthette be, 1870-ben bontották el.
– A mostani feltárások során a déli alapfalak részleteit megtaláltuk, a Csillagda keleti tornyának helyét pedig a mai napig jelzi a csillagászati meridián. Így most már pontosan megállapítható, hogy hol helyezkedett el egykor a csillagvizsgáló – mondta el Fullár Zoltán, a Várkapitányság régészeti csoportvezetője.
A Csillagda alapjai mellett a régészek egy első világháborús légvédelmi ágyútalpat is találtak. A lelet pontos meghatározásába bevonták a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakértőit. At Osztrák–Magyar Monarchiában készült eszközből mindössze négy-öt található Európában, közülük a mai kutatások szerint a most megtalált szerkezettel együtt kettő van Magyarországon. Az 1250 kilogramm tömegű ágyútalp a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba kerül.
– A Citadellán megtalált, ritkaságnak számító ágyútalp csavarjai is épségen megmaradtak, így a lelet igen értékesnek számít. Az ágyútalp "testvére" ma is megtekinthető a Hadtörténeti Múzeum előtt az Anjou sétányon. Ők ketten voltak itt egykor a Citadellán, öröm, hogy most már mindkettő előkerült a föld alól – fogalmazott Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.
A régészeti feltárás során kelta időkből származó kerámiaanyagot, római kori éremleletet és török kori érmét és kerámiatöredéket is találtak. Ezek mind a korábbi térrendezésekhez használt, feltételezhetően a hegy más részeiről idehordott földrétegekből kerültek elő.
A munkálatok a Citadella belső udvarában található második világháborús légvédelmi bunker elbontásával folytatódnak. A fejlesztések 2022-ig tartó első ütemében megszüntetik a sokáig elhanyagolt, lepusztult, méltatlan állapotokat, megújítják az erőd belső udvarát, rendbe hozzák a külső falakat, és Budapest egyik legszebb közparkját hozzák létre.
A második ütemben, 2023-ig az ágyútoronyban a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató állandó kiállítást valósítanak meg a Szabadság Bástyája címmel. A fejlesztések eredményeként létrejövő új zöldfelületek, korszerű közösségi terek, kényelmet szolgáló infrastruktúra lehetőséget adnak majd arra, hogy a látogatók hosszabb és tartalmasabb időt tölthessenek ezen az egyedi helyszínen, a főváros csúcsán - írják a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap