Valóban nem tudott Széchenyi István hitelt felvenni 1828-ban?
2020. december 8. 14:15 Múlt-kor
„E dohos penészen épült régi pénzbeli szisztémánk nem hozta-e sok hazafi társunkat adósság dolgában többször immár oly keserves dilemmába?” – tette fel az egyértelmű választ sejtető kérdést Széchenyi István az 1830-ban kiadott munkájában. A Hitel a 19. századi eleji, gazdaságilag és infrastrukturálisan még meglepően fejletlen Magyarország egyik legnagyobb financiális problémájára mutatott rá. A reformkor egyik legismertebb művét a saját tapasztalat ihlette, amely azonban nem volt olyan kudarcos, mint ahogyan azt a középiskolában tanultuk.
Korábban
Évszázados lemaradás
A hitelezés egyáltalán nem újkeletű gazdasági fogalom. Már a több ezer évvel ezelőtti mezopotámiai civilizációknál is teljesen természetes volt, hogy egy gazdasági tevékenység beindításához szükséges tőkét hitel formájában kapja meg „a vállalkozását” fejleszteni kívánó személy a gazdasági közösségtől, pontosabban a templomok papjaitól. Még a kamatok törlesztésének mikéntjét is rögzítették a hitelfelvétel során.
De akkor vajon hogy történhetett meg, hogy 3-4 ezer évvel később, a 19. század eleji Magyar Királyságban egy tehetős arisztokrata nem kapott hitelt?
A reformkor kezdeti évei Nyugat-Európához képest elképesztő gazdasági hátrányban találták Széchenyi, Kossuth és Deák Magyarországát, amelyre a „több évszázados elmaradottság” címkéjét használni egyáltalán nem túlzó. Az egyik legjobb példa erre az a tény, hogy a hazai úthálózat gerincét adó – az útonálló betyárok támadásai miatt meglehetősen veszélyes – postautak csupán minden 10. magyarországi települést érintették.
Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.
A korabeli utak ráadásul kifejezetten rossz állapotúak voltak. Petőfi Sándor 1847. májusi levelében a Poroszló melletti töltésen való haladásról írta: „Hosszasága egész félórányi ugyan, de jó időben négy lovas kocsi – nyolc ökör segítségével – egy nap alatt is megjárja. Száraz időben az a szép tulajdonsága van, hogy oda varázsolja az Alföldre a Kárpátok táját, olyan hegyek és völgyek keletkeznek rajta.”
Hasonlóan vadregényes volt a közlekedés egykor a folyóinkon is. A zátonyok, az elszabaduló vízimalmok igen kockázatossá tették a vízi kereskedelmet, amely egyébként is embert próbáló szakma volt. Európa egyik legfontosabb, ősi vízi útja, a Duna magyar szempontból ugyanis „rossz irányba folyt”. A bácskai gabonatermő területekről induló, hazai agrártermékekkel megrakott hajókat az árral szemben, állati igaerővel (olykor azonban emberi erővel) vontatták fel Bécsbe, ami akár hat hétig is eltartott.
Hazánk a kereskedelem terén sem egy modern állam képét mutatta a 19. század hajnalán: szinte kizárólag mezőgazdasági terményeket exportáltunk Ausztria vagy az Oszmán Birodalom felé. A távolról sem egységes piac, valamint a kiszámíthatatlan időjárás miatt pedig a gabonaárak között gigantikus különbségek lehettek. A termékeket olykor csak elképesztően rossz feltételekkel tudták eladni. A masszívan agrárországnak számító Magyar Királyság felemelkedésének egyik záloga a mezőgazdaság modernizálása (trágyázás, gépesítés, bérmunkára történő áttérés) lett volna, amihez azonban hiányzott a tőke.
Az ehhez elengedhetetlenül szükséges hitelezési rendszer szintén igen fejletlen volt. Természetesen a 19. századot megelőzően is volt hiteltevékenység Magyarországon, ám többletforrást javarészt csupán rokoni vagy egyéb kapcsolatok, a pénzüket kölcsönözni akarókat a pénzszűkében lévőkkel összekötő alkuszok segítségével lehetett szerezni. Az országban ekkor még nem működtek bankok, főként személyek közötti, bizonytalanabb kimenetelű magánkölcsönhöz lehetett jutni.
Bár az 1816. július 1-től működő Osztrák Nemzeti Bank megkapta a jogot, hogy fiókokat nyisson Magyarországon, ezzel nem élt. 1818-ban csupán egy váltópénztárt nyitott Budán, ez azonban kölcsönöket nem nyújtott. A többi osztrák pénz-, illetve hitelintézet sem tolakodott, hogy terjeszkedjen hazánkban. Az Első Osztrák Takarékpénztár ugyan létrehozott néhány kirendeltséget a nyugati országrészben, de fiókoknak ez sem volt nevezhető.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Visszautasította a bárói címet a gőzgép forradalmasítója, James Watt 19:05
- Illegális másolás miatt indították el az első számítógépes vírust 18:05
- Udvari intrikák és leszámolások vezettek a Perzsa Birodalom hanyatlásához 16:05
- Medici Katalin megelőző csapásként lemészároltatta a hugenottákat 15:09
- Golda Meir békében és háborúban 10:35
- Mit adtak nekünk a rómaiak? 09:50
- A kollektív bűnösség elve alapján telepítették ki a magyarországi németeket 09:05
- Festmény és színdarab is megörökítette a Kossuth hídat, ami az új kezdet szimbóluma lett tegnap
