Újra látogatható a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria
2020. június 19. 09:56
Három hónap kényszerű zárva tartást követően június 20-án, szombaton újra megnyitja kapuit a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria. A járványveszély miatt március közepén zártak be az intézmények, ezt követően csak az online térben találkozhatott a közönség a gyűjteményekkel. A megnyitást követően a múzeumok állandó kiállításai, valamint a Szépművészeti Múzeumban az újranyitásra összeállított Dürer kora című grafikai kamarakiállítás tekinthetőek meg.
Korábban
A Magyar Nemzeti Galéria hétfő kivételével hétköznap 13 és 18 óra között, hétvégén 10 és 18 óra között, a Szépművészeti Múzeum pedig – szintén hétfő kivételével - 10 órától 18 óráig várja a látogatókat.
A múzeum óvintézkedések betartása mellett nyitja meg kapuit, a látogatókat másfél méteres távolság betartására kérik, a múzeumi dolgozók pedig maszkot viselnek a nyitva tartás ideje alatt.
Az intézményekben tárlatvesztésekre és kisebb rendezvények megtartására is lehetőség nyílik, megnyílnak a kávézók és a múzeumshopok is. A részletes információkat a múzeum honlapján érhetik el a látogatók.
A most nyíló és október közepéig látható Dürer kora. Német rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből című kiállítás az internacionális gótika világától a reneszánsz korszakon át a manierizmus időszakáig ívelő két évszázad német nyelvterületen készült rajzait mutatja be.
A kiállított rajzok Dürer legkiemelkedőbb réz- és fametszetével együtt láthatóak, így összesen 54 művel találkozhat majd a nagyközönség a kiállításon.
Hasonló tárlat a múzeum német rajzainak gyűjteményéből utoljára fél évszázada volt látható a Szépművészetiben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.