A dögevőkkel együtt lakmározhattak az emberelődök egy őselefánt teteméből 300 000 éve
2020. május 22. 17:56 Múlt-kor
Egy erdei őselefánt (Palaeoloxodon antiquus) 300 000 éves, csaknem teljes csontváza került elő egy egykori bányából Németországban. Agyarai mintegy két és fél méter hosszúak. Az ősállat egy őskori tó partján lelte halálát, teteméből különböző ragadozók és dögevők, köztük emberelődök is fogyaszthattak.
Korábban
Kő- és csonteszközök maradványai
Utóbbiakra az utal, hogy az állat maradványai mellett mintegy 30 apró kovareszelék, illetve a kovaeszközök élezéséhez használt csontdarabok is előkerültek.
A lelőhelyet az idők során üledék lepte el, amely jó állapotban őrizte meg a leleteket az őskőkor közepe óta.
Az alsó-szászországi Schöningennél lévő bányából ez csupán a legújabb izgalmas leletegyüttes – korábban három kardfogú tigris csontváza, illetve 300 000 éves fa vadászlándzsák is előkerültek innen.
Az erdei őselefánt napjaink afrikai elefántjainál is nagyobb termetű volt, a Tübingeni Egyetem szakértői szerint e példány vállmagassága 3,2 méter, tömege 6,8 tonna lehetett.
A most megtalált példány egy nőstény egyed volt, fogazata kopása alapján meglehetősen idős lehetett. Az állat teljes állkapcsa, három végtagjának csontjai, számos csigolyája és bordája, valamint nyelvcsontjának darabjai is előkerültek.
A tudósok feltételezése szerint az állat kora következtében pusztulhatott el, és nem az emberek vadászták le, bár utóbbi magyarázat sem teljesen kizárt.
Az ásatás vezetője, Jordi Serangeli elmondta: habár az emberelődök jó vadászok voltak, nem volt okuk ilyen nagy és veszélyes állatokra támadni.
Szerinte mivel az erdei őselefántok a környezetük részei voltak, és gyakran pusztultak el a tó környékén, az emberelődök tudhatták, hol kell keresni a tetemeiket. Vélhetően a hűst, a zsírt és az ínakat távolították el róluk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.