Augusztus közepén kinyithat a New York-i Metropolitan Múzeum
2020. május 21. 16:48 MTI
A New York-i Metropolitan Múzeum (Met) már augusztus közepén, vagy legfeljebb néhány héttel később kinyithat.
Korábban
A múzeum keddi közleménye szerint a nyitást New York állam hatóságaival egyeztetve tervezik - írta a The New York Post online kiadásában.
Daniel H. Weiss, a Met elnöke a portál által idézett levelében emlékeztetett arra, hogy a múzeum már 150 éve működik, és a jövő zálogaként tovább folytatja munkáját. Hozzátette, hogy "a múzeum az emberi szellem és a művészet erejét képviseli, amely vigaszt, inspirációt és közösséget nyújt".
A Metropolitan Múzeum március 13-án zárt be, és több mint 80 alkalmazottját kellett elbocsátania. Az intézménynek mintegy 150 millió dolláros (48 milliárd forintos) kára keletkezett a kényszerű szünet miatt.
A nyitás után a távolságtartás szabálya miatt várhatóan kevesebb látogatót tudnak fogadni, és változhat a nyitvatartási idő is. Idén már nem rendeznek tárlatvezetéseket, beszélgetéseket, koncerteket és más közösségi eseményeket sem.
A Met arra számít, hogy 2021-ben folytathatja munkáját a megszokott rendben, alapításának 150. évfordulóját is akkor akarja ünnepelni, ha kissé megkésve is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.